Úgy tűnik, talált még betöltetlen rést saját palettáján a Lexus. Az elegáns RX szabadidőjárműből eddig is létezett dinamikusabb verzió, az F Sport, a kettő között viszont túl nagy volt a különbség. Megszületett hát a Sport Edition, amely sötét bronzszínű, 20 colos keréktárcsákkal, valamint fekete tükörházakkal és fekete rácsozatú hűtőmaszkkal különbözteti meg magát fivéreitől. Ha tehát valakinek túl sok az F Sport krómozott helyett sötét hűtőrács-kerete, és nem tart igényt az F Sport lökhárítójának agresszív légbeömlő-betéteire, akkor jó helyen kopogtat.

Ami minden felszereltségi szinten azonos, az a 3,5 literes, hathengeres benzinmotorra épülő, öntöltő hibrid hajtáslánc: a dupla villanymotorral szerelt, összkerékhajtású rendszer kombinált csúcsteljesítménye 313 LE, az autó 7,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra.

Kelet-Európában 300 lóerős V6-os (RX 350), illetve 238 lóerős, soros négyhengeres (RX 300) benzinmotorral is elérhető a Sport Edition; ugyanezekben az országokban a karosszéria színére fényezett küszöbtoldatokat, első kötényt és hátsó lökhárítóbetétet, valamint a hátsó ajtón elhelyezett Black Vision emblémát is tartalmaz a csomag. Európa más térségeiben inkább a praktikumra helyezte a hangsúlyt a Lexus, amikor a három üléssoros RX L modellhez is kínálja a Sport Edition opciót.

Újabb sportos terepjáró a Lexustól 2

A nem állati forrásból származó, ám megjelenésében és tapintásában egyaránt a legkiválóbb minőségű, nemes bőröket idéző Tahara kárpitozás ugyancsak elérhető a Lexus RX Sport Edition változatához, amely a hírek szerint szeptember végétől mindössze egy éven át szerepel majd a márka európai kínálatában.

Forrás: Lexus, Smarter Media