Remek találmány az iránytaxi: egy autó több, azonos irányba vagy hasonló útvonalon közlekedő ügyfelet is elvisz. Így jóval (akár 40 százalékkal) olcsóbban utazhatunk, de ennél is fontosabb, hogy csökken a város forgalmi terhelése, hiszen jobb a gépkocsik kihasználtsága, és javul az egy főre eső CO2-kibocsátás. A németországi CleverShuttle ennél is jobbat talált ki: 2017 őszén 20 darab Toyota Mirai hidrogén üzemanyagcellás autóval indították szolgáltatásukat, amelyek eleve zéró károsanyag-kibocsátással üzemelnek.

A Hamburgban indított szolgáltatás azóta alaposan kibővült: ma már több városban is dolgoznak, ahol összesen 45 darab Mirai szállítja az utasokat. A mai napig több mint 170 ezren ültek be a zöld-fehérre matricázott Toyotákba, amelyek összesített futásteljesítménye másfél év alatt elérte az egymillió kilométert.

A járműveket a németországi hidrogéntöltő infrastruktúra bővítését célzó H2 Mobility vegyesvállalat töltőállomásainál tankolják. A 2015-ben alapított H2 Mobility 2019 végéig nem kevesebb mint száz töltőállomást tervez üzembe állítani és működtetni hét németországi nagyvárosban (Hamburg, Berlin, Rhine-Ruhr, Frankfurt, Nürnberg, Stuttgart és München), valamint az ezekbe bevezető főutak mentén.

Egymillió kilométert utaztak hidrogénnel 2

Az európai uniós és német minisztériumi támogatással, valamint több autóipari szereplő, köztük a világ első sorozatgyártású hidrogén üzemanyagcellás szedánját, a mai napig több mint 7500 példányban értékesített Mirait fejlesztő és gyártó Toyota szakmai és anyagi támogatásával működő H2 Mobility hosszabb távon további 300 H2-kút építését és üzemeltetését tervezi.

Forrás: Smarter Media