A héten a Ferrari bemutatta az F8 Tributo névre keresztelt szupersportkocsiját, melyet a 488 GTB utódjául szánnak. Nem ez azonban az egyetlen újdonság, amivel a maranellói gyártó készül 2019-re, árulta el a márka marketingigazgatója, Enrico Galliera. „Öt új modell érkezik” – mondta, ezzel kezdetét veszi a generációváltás az olaszoknál.

Galliera elárulta, hogy az egyik modell a jövő héten Genfben, az Autószalonon debütál, ám valószínűleg ez a debütáló modell az online képeken már bemutatott F8 Tributo lesz. A középmotoros autó a Ferrari 488 Pistában már megismert 3,9 literes ikerturbós erőforrását kapta meg, így erőben nem fog hiányt szenvedni: 720 lóerő áll a sofőr szolgálatára.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ferrari (@ferrari) által megosztott bejegyzés, Febr 28., 2019, időpont: 12:59 (PST időzóna szerint)

Nem sok derült ki eddig a másik négy megjelenő autóról, de Galliera ezekkel kapcsolatban is szolgált néhány információval. „Néhányuk eddig létező modellek utódja lesz, de nem mind. Azt elmondhatom, hogy mind a GT-, mind a sportautó-szegmensben lesznek újításaink.”

Mivel az F8 Tributo a sportvonalat képviseli a Ferrarinál, ezért a szakértők arra számítanak, hogy a 812 Superfast is megújul, vagy kap egy új névre keresztelt utódot. Eközben Maranellóban késülőben van a 488 Pistánál erősebb hibrid hajtású modell is, mely szintén idén debütálhat. Az is biztos, hogy a közeljövőben két középmotoros Ferrari érkezik, ezt is a marketingigazgató mondta. Emellett egy “napi használatra tervezett” Ferrari is készül, de Galliera kiemelte, nem a Purosangue névre hallgató szabadidő-autóra gondolt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ferrari (@ferrari) által megosztott bejegyzés, Febr 28., 2019, időpont: 1:01 (PST időzóna szerint)

A Sergio Marchionne Ferrari-elnök halála után kinevezett Louis Camilleri tavaly bejelentette, hogy 2022-ig tizenöt új modellel készül a Ferrari, melyeknek 60%-a hibrid hajtással készül. Azonban nem kell aggódni a V12-esek szerelmeseinek. „A V12 a márka örökségének számít. A jövőben is lesznek ilyen autók a V8-as és a V6-os hibrid mellett” – mondta Galliera.

Forrás: carbuzz.com
Kapcsolódó címkék: F8 Tributo Ferrari