A szombathelyi fordos kitérőt követően Vincze Ferenc visszaült egy Škoda Fabia R5-be. Ez jó döntésnek bizonyult, hisz a 27 éves pilótának a cseh márkára már megvannak a beállításai és a székesfehérvári aszfaltpályákon a verseny kezdetétől fel tudta venni a küzdelmet a legjobbakkal, sőt, gyakorlatilag két alkalomtól eltekintve végig vezette is a futamot.

Ugyan a verseny végére sikerült magabiztos előnyt felépítenie Vinczének, a 2018-as Székesfehérvár Rallye nem volt egy sétagalopp számára, hisz az első napot kihangosítás nélkül versenyezték végig, alig hallott valamit a navigátorából,  Farnadi Ági hiába mutogatott és kiabált, vajmi keveset értett mondókájából. A második napon a leghosszabb, oroszlányi szakaszt helyezték a fókuszba, de a többi gyorsaságin sem lazsáltak, így összesen hat szakaszgyőzelemmel, megérdemelten bizonyultak a legjobbnak a Székesfehérvár környéki pályákon.

Új győztes a hazai raliban 1

A képre kattintva galéria nyílik

Érdekesség, hogy ha a 2009-es Komló Rallye-t kivesszük az egyenletből, ahol még a WRC-k is részt vehettek a nyílt bajnokság keretei közt, akkor elmondhatjuk, hogy Farnadi Ági élete első abszolút futamgyőzelmének örülhetett a hétvégén.

A második helyen a Velenczei Ádám – Szedő Csaba kettős végzett a Hyundai i20 R5-tel. A szécsényi pilóta a rövid szombati napot a harmadik pozícióban zárta, igaz, a hátránya az első helyhez képest is minimálisnak volt mondható, hisz 1,8 másodpercre volt lemaradva Vinczétől. Vasárnap a második gyorson, Turánék hibáját követően lépett előre egyet az összetettben, majd a második körben még az első helyet is célba vette, de nem tudott fogást találni földijén, viszont Turánt végleg leszakította magáról.  Ugyan a tizenegyedik, utolsó szakaszon még bemutatott egy szerencsés árokjárást, de ezzel együtt is meg tudta őrizni az ezüstöt, ami az eddigi legjobb eredménye a pályafutása során.

Új győztes a hazai raliban 2Turán Frici igyekezett átmenteni a Szombathelyen mutatott sebességét a székesfehérvári aszfaltokra, ami összességében sikerült is, csakhogy a hyundaios pilóta ezúttal nem volt annyira kiegyensúlyozott, mint a legutóbbi futamon. Szombaton, a pusztavámi szakaszon lebontotta az i20 elejét egy a padkavédő gumin, míg vasárnap Oroszlányon elmért egy féktávot, ahol lefulladt a Hyundai és még tolatniuk is kellett.  Ugyan a második körben még megpróbált a márkatársa után eredni, de Velenczei ez alkalommal gyorsabbnak bizonyult, így a bajnokság listavezetője onnantól csak arra koncentrált, hogy megőrizze a harmadik helyet a mögötte rohamtempóban érkező Hadik Andrással szemben.

Ezúttal nem volt szerencséje Hadiknak, nem tudta megismételni a tavalyi sikerét. Az első nap, a negyedik szakaszon, egy hosszú egyenesben, miközben ötödikben utaztak navigátorával, Bacigal Igorral, egész egyszerűen leállt a Fiesta R5, és mire újra indították, bezsebeltek majd’ 40 másodperc hátrányt. Ekkora különbséget egy ilyen szoros mezőnyben szinte lehetetlenség ledolgozni, de Hadikék tették a dolgukat becsülettel, és végül a hatodikról a negyedik pozícióig kapaszkodtak fel összetettben. Az ötödik helyet Hadikék csapattársa, a Bodolai – Popovics duó kaparintotta meg Székesfehérváron.

Új győztes a hazai raliban 3A 3-as kategóriában a bajnokság éllovasa, a Nagy testvérpár megszerezte idei első győzelmét, akárcsak az ORC-ben a Rongits – Hannus kettős. A Peugeot 208 Kupában is új győztest köszönthettünk Csomós Miklós és Nagy Attila személyében, akik egy 30 másodperces időbüntetés ellenére is, simán behúzták a kategóriát, sőt még egy abszolút pontot is bezsebeltek az összetett a 15. helyéért a kis R2-es Peugeot-val.

Az 57 indulóból végül 38 páros ért célba a Székesfehérvár Rallye-n. Folytatás 3 hét múlva, Veszprémben.

Székesfehérvár Rallye végeredménye:

1. Vincze Ferenc – Farnadi Ágnes
#3 Skoda Fabia R5
59:14.4
2. Velenczei Ádám – Szedő Csaba
#5 Hyundai i20 R5
59:42.6
3. Turán Frigyes – Bagaméri László
#1 Hyundai i20 R5
59:57.0
4. Hadik András – Igor Bacigál
#2 Ford Fiesta R5
1:00:07.9
5. Bodolai László – Popovics László
#6 Ford Fiesta R5
1:01:36.7
6. Rongits Attila – Hannus László
#19 Mitsubishi Lancer Evo IX Rs
1:01:49.1
7. Osváth Péter – Nemes Csaba
#9 Skoda Fabia R5
1:01:51.4
8. Trencsényi József – Verba Gábor
#8 Skoda Fabia R5
1:01:59.2
9. Matics Mihály – Németh Gergely
#20 Mitsubishi Lancer Evo IX Rs
1:02:11.0
10. Maricsek Miklós – Bán Viktor
#23 Mitsubishi Lancer Evo IX R4
1:02:21.3

Szöveg Vörös Gergely

Kép: Molnár János, Szabó-Jilek Ádám