Tematikus KRESZ-tanpálya nyílik Esztergomban a Magyar Suzuki támogatásával, ahol a közlekedés alapszabályait tanulhatja meg a 6-12 éves korosztály játékos körülmények között.

A parkban világviszonylatban is egyedülálló, összesen 10 darab, limitált szériás elektromos Suzuki Vitara miniautó várja a látogatókat. Az autók egyetlen feltöltéssel egész nap üzemelnek majd, maximális sebességük pedig 4 km/h. A vezetni tanuló gyermekek teljes biztonságát az autókba szerelt adaptív tempomattal garantálják az üzemeltetők.

A program keretében a kicsik elsőként 15-20 perces játékos KRESZ-oktatáson vesznek részt, melynek végén saját arcképes jogosítványt is kapnak. Ennek birtokában ülhetnek be a kis Vitarákba, és indulhat is a vezetés.

A pályán szinte minden közlekedési szituációt megtanulhatnak a gyermekek: lesz gyalogátkelőhely, táblák, parkoló, jelzőlámpák, körforgalom és benzinkút is.

Az Esztergomi Gyermek Autós Közlekedési Park az esztergomi Tesco áruháznál, március 30-tól várja a vezetést kipróbálni vágyó gyermekeket. A KRESZ-park tanítási időszakban hétvégénként, a nyári szünidőben pedig minden nap nyitva tart majd.

Forrás: Suzuki