Állítólag még februárban megszületik a döntés, hogy a 2019-es európai bevezetés kapcsán létesítsen-e helyi gyártóbázist a Lynk & Co., a Volvo anyavállalatának, a Geelynek a fiatalos, high-tech leányvállalata.

Az innovatív dizájnt újszerű lízingkonstrukciókkal társító Lynk & Co. első modellje, a 01 november óta kapható Kínában; ez az autó (vagy annak közeli rokona) jövőre hibrid hajtáslánccal érkezhetne hozzánk.

Ezzel a lépéssel a Geely komoly lépést tenne globalizációs ambícióinak megvalósítása felé. A cég tavaly már túlteljesítette értékesítési terveit, a kitűzött 1,1 millió autó helyett 1,24 milliót adott el, de többségüket Kínában, márpedig “ha csak Kínában vagyunk sikeresek, az nem igazi siker” – idézi An Cong Hui vezérigazgatót a Caixin Global nevű kínai gazdasági portál.

A Geely egyébként szorgalmasan gyűjtögeti nemzetközi autós trófeáit: tavaly megvette a Lotus anyavállalatát, a Protont, rátette a kezét a Terrafuglia repülőautó-fejlesztő vállalkozásra, valamint decemberben tulajdonrészt szerzett az AB Volvo haszonjármű márkában.

A Lynk & Co. és a Volvo nemcsak tulajdonosuk, de műszaki tartalmuk révén is rokonságban állnak; a kínai márka ugyanazt a padlólemezt alkalmazza, amelyre a Volvo XC40 is épül, így a közös gyártás nemcsak lehetséges, de észszerű is volna. A Volvo kompakt crossoverét a belgiumi Ghentben készítik tavaly november vége óta.

Forrás: Autonews