A Jaguar D-type az ötvenes évek egyik legsikeresebb versenyautója volt, a kocsi sorban háromszor nyert Le Mans-ban. A cég eredetileg 100 darab D-type építésében gondolkodott, de aztán csak 75 készült el belőle. Így aztán a Jaguar Land Rover Classic Works – a cégcsoport veteránautó-restaurálással és egyéb öregautós projektekkel foglalkozó ága – felhatalmazva érezte magát, hogy a cégvezetés egykori óhaja szerint elkészítse a száz példányig hátralevő 25 autót.

A D-type kései példányaiba beszerelt XK blokk "nagyszögű" hengerfejet kapott: a szívószelep 35, a kipufogószelep viszont 40 fokkal tért el a henger hossztengelyétől; a viszonylag lapos elhelyezkedés miatt nagy átmérőjű szelepeket alkalmazhattak.

A mérnökök beleásták magukat a Jaguar archívumába, és az eredeti dokumentációkat felhasználva elkészítették a D-type teljességgel korhű, de modern gyártású klónját. Mivel 1955-ben rövid, 1956-ban viszont már hosszú orral készült a kocsi, a vásárlók (akik egyébként kizárólag magánúton vagy versenypályán vezethetik az autót, hiszen az egyetlen mai emissziós, zajkibocsátási vagy törésbiztonsági előírásnak sem felel meg) választhatnak, hogy melyik karosszériát szeretnék.

A D-type a Classic Works harmadik ilyen jellegű projektje: 2014-ben a Lightweight E-type elveszett példányait, 2017-ben pedig kilenc elpusztult XKSS-t reprodukáltak.