Mintha a sors írta volna: a zsarukkal szembe haladt az utcán autójával az azonosított férfi, akit addigra már kerestek. “Ez ennyi volt” – törődött bele a férfi, aki néhány órás tolvajpályafutása közben megtapasztalhatta, bűnözni nehéz.
“A város szélén vett birtokba egy nyaralót egy család, és a kocsibejárón hagyott autót nem zárták le” – mesélte Szakály Szilárd főtörzszászlós, a siófoki rendőrkapitányság nyomozója. “Amikor legközelebb kimentek a kocsihoz, tetemes mennyiségű érték hiányzott belőle.”
“A környékbeli kamerafelvételeken felfigyeltünk egy Volkswagenre, amely a szállás közelében hagyta el az egyik kamera látómezejét, a következő kamera felvételén azonban csak hosszabb idő elteltével bukkant fel. Ez az autó állt csak meg a lopás időpontjában a BMW közelében, így összefüggésbe hoztuk a cselekménnyel. A korosabb VW-n idén kiadott rendszámot láttunk, amit memorizáltam, ez később jól kamatozott.”
A főtörzszászlós a helyszíni szemle után a kapitányságra tartott, amikor mintegy 200 méterre szembetalálták magukat a keresett kocsival. Utánafordultak, és keresztbe álltak előtte. A sofőr arcán rögtön látták: megtalálták kliensüket.
“K. Zoltán elmondta, autózás közben látta meg az osztrák rendszámú BMW-t, félreállt, visszagyalogolt, és rányitott a kilincsre” – folytatta a nyomozó. “Az ajtó kinyílt, ő hirtelenjében egy táskát vett ki, azt átrakta saját autójába, majd visszatért újabb zsákmányokért. Az utastéren keresztül bejutott a csomagtartóba is, és további értékek után kutatott. Közben az ajtók automatikusan bezárultak.”
“A botcsinálta tolvaj negyven percen keresztül különböző gombokkal próbálta belülről kinyitni a kocsit. Amint ez sikerült neki, ruhákat, cipőket és divatékszereket tartalmazó bőröndökkel, laptoppal és telefonokkal távozott. A lopott holmikat a szálláshelyére vitte, azokat hiánytalanul megtaláltuk, és visszaszolgáltattuk a megkárosított családnak. Amikor elfogtuk, épp egy postaládát keresett, hogy a bőröndökben talált iratokat beledobhassa.”
“Nem akart vesződséget okozni a számára értéktelen dokumentumok megtartásával a családnak. A büntetlen előéletű férfit klasszikus értelemben nem tekinthetjük bűnöző alkatnak, elmondása szerint anyagi nehézségei miatt cselekedett meggondolatlanul. Tettét megbánta, és nem jellemző módon megköszönte gyors intézkedésünket.
A másik köszönetet napok múlva, egy rajzos levél formájában kapták a zsaruk a magyar–osztrák házaspártól és kislányuktól. K. Zoltánra a bíróság gyorsított eljárásban jogerősen egy év hat hónap szabadságvesztést szabott ki, és az ítélet végrehajtását három évre felfüggesztette.
