Az amerikai autóiparra mindig nagy hatással voltak a külső tényezők, gondoljunk csak az űrkorszakra, a turbina motoros koncepciókra vagy a ma használatos szélvédőre vetítő kijelzőre, mely a vadászgépekből származik. A ’60-as években a légiközlekedésben jártas Curtiss-Wright különleges autó fejlesztésébe kezdett a katonai erőkkel karöltve. A második világháború után úgy gondolták, hogy nem csak honvédelmi célokra lehet alkalmas a kétéltű jármű, ezért azon dolgoztak, hogy ezt szélesebb körben is elérhetővé tegyék.

Nem mellesleg az utazás lehető legkényelmesebb formájaként festették fel a lebegő autót, hiszen nincsenek kerekek meg sebességváltó, a motorja sem éppen a hagyományos iskolát követi, így egyenesen ódivatúnak tűnhetett mellette egy hagyományos kocsi. Az út és akár a víz felett lebegő autó csővázas alapokra épült és két darab, egyenként 180 lóerős teljesítményű Lycoming repülőgépmotor gondoskodott a hajtásról függőlegesen elhelyezett ventilátorokkal.

Bár a belteret igyekeztek a lehető leginkább autószerűre venni a szokványos kormánnyal és a műszerfallal, a kezelése inkább egy hajóéra hasonlított a vezető keze közelében lévő gázkarral. Ezzel együtt csupán 60 km/óra körüli sebességre volt csak képes, ami víz felett ijesztően gyorsnak tűnik, de közúton már egészen más a helyzet.

Nem lett semmi az amerikaiak lebegő autójából 2

Ez azonban távolról sem igazán hatékony, hiszen hiába bírt el 450 kilogrammot is, jól használható csomagtér és nem igazán jó fordulékonyság jellemezte a nehéz szerkezetet. Nem mellesleg a legtöbb változat csupán kétszemélyes, kabrió kivitelű gép volt, amivel ritkán lehet meggyőzni a praktikumot szem előtt tartó, szélesebb közönséget.

Végül belátták, hogy ez nem igazán járható út, továbbá financiális nehézségek miatt is megállt az autózást megreformáló jármű fejlesztése. Előtte még próbálkoztak jóval barátibb megjelenésű és jobban befogadható formavilágú verziókkal is, de a gyártást már ezek sem érhették meg. A fennmaradt darabokat múzeumokban őrzik.