A napokban a friedrichshafeni Aero 2016 szakkiállításon mutatták be a Magnus Aircraft nevű magyar cég és a Siemens közös fejlesztésű, eFusion névre keresztelt elektromos repülőgépét, mely hamar innovációs díjjal is gazdagodott. Az újszerű gép sorozatgyártása, az első tesztrepülések után 2017-ben indulhat, de már előrendelhető. Az igazgató közlése szerint addig folytatják a gép fejlesztését, amíg a jelenlegi egy órás üzemidőt több órásra tudják hosszabbítani, továbbá hozzátette, hogy a gép oktatásra, így kényszerhelyzeti képzésre és műrepülésre is alkalmas. Andréka Domonkos korábban az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy egymillió euróból kifejlesztett eFusion nevű típus kétüléses, könnyű szerkezetes repülőgép, ami kompozit anyagokból készült, súlya pedig mindössze 410 kilogramm.


Elektromos repülőgép Kecskemétről
Ultrakönnyű, díjnyertes elektromos meghajtású, kétüléses repülőt fejlesztett egy kecskeméti cég, melyhez a motort a Siemens szállítja.
3 fotó
Nézd meg a Vezess videóját
Forrás: MTI
