Jól csinálja a Mazda: tudva, hogy az MX-5 roadster legfőbb vonzereje annak puritán mivolta, a komfortorientált keménytetős kiadásokat rendre hozzáadott értékkel megfűszerezve tálalja. Az első kiadás (amely a harmadik generációs modellen jelent meg) az őskupé Cosmo buboréktetejét ismételte meg – vagy mondjuk úgy, a vászontető vonalait tükrözte kemény héjú kivitelben. A mostani, negyedik generáció azonban már egy másik legendához: az RX-7-hez nyúl vissza. A hátsó tetőoszlop lustán elnyújtózva egészen a hátsó tengelyig tart, ami a kilátást tönkre vágja ugyan, viszont valódi kupés sziluettel ruházza fel a kocsit – márpedig a Mazdának úgy kellett már egy vérbeli kupé, mint egy falat kenyér.




Új modellvariánshoz új fényezés is dukál: a sötétszürke Machine Grey ugyanannak a speciális gyártási eljárásnak köszönheti különleges, mély fényét, mint a márka csodálatos Soul Red pirosa. Az MX-5 RF (retractable fastback, azaz nyitható tetős kupé) két fontosabb újdonsága a becsületes hangszigetelés, illetve a hatfokozatú automata váltó. Motorikusan nincs változás, a 1,5 és a 2,0 literes benzines egyaránt rendelhető lesz az autóhoz. 
Targa tetős kupé a Mazda roadsteréből
Újraértelmezte roadsterének keménytetős változatát a Mazda: az új verzió a márka hagyatéka előtt hajt fejet, és a komfortot igénylő vásárlók kegyeit keresi.
15 fotó
