Mi is vezettük a Tesla első autóját, az elektromos sportautót. Jövőre kapható lesz a Model X nevű SUV, szintén hét üléssel
Egyedül a konnektorról tölthető Porsche Panamera Hybrid mérhető a Model S-hez. A Porsche a szabványos ciklus tötymörgésével 36 kilométert tehet meg tisztán elektromosan, de utána hibridként addig megy, amíg a benzin kitart
Végül a szénszálas karosszériás i3 és a hasonlóan újszerű ötajtós villanyautó elől elhozta az Év Autója címet a sokkal kevesebbe kerülő Peugeot 308
46,1:53,9 százalék a tömegeloszlás a két tengely között. A mély súlyponttal nagyon stabil az útfekvés
21 fotó
Kínában is gyárt majd elektromos autókat a Tesla 6 A CNN tévécsatornának Elon Musk elmondta, hogy a lehető leghamarabb be szeretnék indítani a Teslák gyártását Kínában, ez azonban akár három évet is igénybe vehet. A tervről az idén további részleteket tesznek majd közzé.
    
A gyártás Kínába telepítése lényegesen csökkentené a Teslák helyi árát, mivel mentesülhetnének a meglehetősen magas importvám alól. Sőt, a vásárlók a helyben gyártott elektromos autókra nyújtott állami kedvezményekre is jogosulttá válnának.
   
A Tesla tavaly az első háromnegyed évben 3025 autót adott el Kínában, a teljes évben pedig a becslések szerint 4 ezret. Miközben az Egyesült Államokban 76 ezer dollárba kerül egy Tesla Model S, Kínában az ára 106 ezer dollár.