
Lámpák: egy műszaki vizsgához a bemattult, kifakult lámpánk cseréjéhez esetleg találhatunk egy jobbat, ha garazsírozott autóról való
A tettesek elsősorban európai, főként brit, német, svéd és osztrák rendszámú autókat loptak el, amelyek többnyire szétszedve kerültek Magyarországra, és itt alkatrészként próbálták értékesíteni. Emellett több lopott autót átépítettek, az egyedi azonosítójeleket eltávolították; nem egyszer totálkárosra tört autók egyedi azonosítójeleit építették rá lopott gépjárművekre, és így helyezték forgalomba őket.
Nyolc gyanúsított bűncselekményből származó gépjárműalkatrészeket vagy szétbontott autókat adott el H. Tibornak, további hármat pedig járművek átalakítása miatt hallgattak ki. Őket a rendőrség orgazdaság, jármű egyedi azonosítójelével való visszaélés vagy bűnpártolás elkövetésével gyanúsítja. A lopással okozott kár összértéke milliárdos nagyságrendű, az ellopott autók jelentős része nagy értékű volt.
A rendőrség elkülönített egy nyomozást, amely a 44 éves békéscsabai M. László ellen indult, ő ugyancsak az interneten árusított lopott autókból származó alkatrészeket. Kis Péter elmondta: jogilag ez különálló nyomozásnak számít, de valószínűsítik, hogy M. László és H. Tibor üzleti kapcsolatban állhatott egymással.
Ormai Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központjának osztályvezetője méltatta a nemzetközi együttműködést, a német, a brit és a magyar rendőrség összehangolt, egymást segítő munkáját.




