Az óriási indiai családi vállalkozás, az Apollo Tyres (mellesleg a holland Vredestein márka tulajdonosa) Gyöngyöshalász melletti új gumigyára az utóbbi idők legjelentősebb magyar földön megvalósuló ipari beruházása. A 475 millió eurós befektetés az Apollónak sem piskóta, ez lesz a cég első, Indián kívüli zöldmezős beruházása.
Az építkezés ezekben a napokban indul, egyelőre nemigen látszik még ki a földből az új gumigyár:
A mai nap ünnepélyes alapkőletételre hívta a sajtót az Apollo. A vállalat elnök-vezérigazgatója, Onkar S. Kanwar, fia, Neeraj Kanwar, a cég alelnöke és igazgatója és Orbán Viktor miniszterelnök elhelyezte az időkapszulát az alapkőben, majd rituálisan sziklához vágtak egy-egy kókuszdiót; ez a jelképes áldozat az indiaiak szerint legalább olyan biztosan meghozza majd a sikert az új létesítménynek, mint egy hordó átgurítása egy új hídon a mi építőipari hagyományaink szerint.Az Apollo Tyres Ltd. elnök igazgatója az ünnepélyes alapkőletételen elmondta: “Mérföldkőhöz érkeztünk az Apollo Tyres-nél, pár éve még nem voltunk jelen Európában, ma pedig már a második gyártóegységünk építése veszi kezdetét. A magyar termelés indításával tovább tudjuk növelni az európai piacra irányuló fókuszunkat.” Az eseményen a cég vezetői elmondták, stratégiájuk fontos része a magyarországi építkezés, hiszen az itteni termelés indulásával az egész kontinens piacát el tudják majd látni minőségi abroncsokkal. A gyöngyöshalászi gyár lesz a vállalat eddigi legmodernebb gyára, a state-of-the-art technológiával felszerelt üzem évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 000 darab tehergépjármű-abroncsot fog előállítani.

Az Apollo a Manchester United szponzora, a cég jó érzékkel tapintott rá a mai magyar kormányzat egyik kedves témájára a gumigyár alapkőletételén
Orbán Viktor gigantikus ívű beszédében méltatta az indiai kulturális értékeket, megemlítette, hogy a 40 év kommunizmus miatt milyen fontos számunkra a felzárkózáshoz egy-egy ilyen beruházás, örvendett a 975 új munkahelynek, ami komoly lépés szerinte a tervezett szinte teljes foglalkoztatáshoz, az öt évvel ezelőtti állapotot reménytelen nyomornak lefestve fényezte az ország mai gazdasági helyzetet és megköszönte az Apollónak, hogy technikus-képzésével hozzájárul a hazai szakoktatás modernizálásához is.

A miniszterelnök gördülékeny, ugyanakkor igen szerteágazó beszédben örvendett a munkahely-teremtő beruházásnak, az Apollo oktatási tevékenységének, az indiai kulturális értékeknek és a kölcsönös tiszteletnek




