A nyár folyamán hatalmas dugókat és közlekedési nehézségeket okoz a tranzitutakon az üdülőhelyekre autózó tömeg. Az autópályákon és a határátkelőhelyeken gyakran előfordul, hogy különböző országokból érkező járművek csúsznak össze. A K&H Biztosító összegyűjtötte, mi a teendő, ha idegen országban, különböző rendszámú járművekkel ütközünk.


“A balesetek kárrendezésének aranyszabálya, hogy mindig a baleset helye szerinti magánjogi szabályok a mérvadóak. Ha például Olaszországban történik a baleset, az olasz polgári törvénykönyv, közlekedési és kgfb.-szabályok mentén zajlik a teljes folyamat. Tehát az esetleges bérgépkocsi költségének megtérítési igényét, az értékcsökkenés elszámolását, és minden mást is az olasz jog alapján bírálnak el a biztosítók” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Az országok kárrendezési gyakorlata között azonban váratlanul nagy eltérések is lehetnek. Az olasz példánál maradva, ott például léteznek limitált összegű felelősségbiztosítások, ami miatt nem feltétlenül térül meg a szenvedő fél teljes kára. Ennek egy kisebb koccanásnál valószínűleg nem lesz jelentősége, de súlyos személyi sérülésnél annál inkább. Jó hír azonban, hogy a külföldön elszenvedett károkat mindenki a hazájában, a saját anyanyelvén tudja rendezni.

Fontos, hogy felkészülten induljunk útnak, a törülköző és napolaj mellett mindenképp találjunk helyet az európai baleseti bejelentőlapnak is a bőröndben. Ez a kék-sárga betétlap, mely azonos formájú minden európai országban. Ha baleset történik, ezt vagy az ennek megfelelő idegen nyelvű lapot töltsük ki és írjuk alá a baleset többi szereplőjével együtt, mert ez könnyebbé és gyorsabbá teszi a biztosítók közötti eljárást.

Mit tegyünk, ha külföldivel ütközünk? 7


Előfordul, hogy valamilyen okból rendőrt kell hívni a helyszínre, mert egyik fél sem ismeri el a felelősséget a balesetért. Egyes országokban a helyszínelésnek díja van – Ausztriában 36 euró (kb. 10 000 forint), amit annak kell megfizetni, aki kihívja a rendőrt. Ezt a helyszínen meg kell tenni, de a balesetért felelős jármű biztosítója később megtéríti majd a helyszínelés költségét.

Kiemelten figyeljünk arra, hogy a bejelentő lap minden adatot tartalmazzon. A baleseti vázlatrajzból minél könnyebben el lehessen dönteni, ki a felelős a balesetért. Ha számunka ismeretlen nyelvű, de a jól megszokott ábrákat tartalmazó, kék-sárga baleseti bejelentőlapot kapunk, akkor az egységes összeállítás miatt egy kéznél levő magyar nyelvű betétlap alapján ki tudjuk tölteni azt is, hiszen a rovatok ugyanott találhatók. Figyelmesen olvassunk el a pontokat, mert ha egy rossz helyre tett X-szel ártatlanul felelősséget vállalunk a balesetben, annak nagyon komoly súlya lehet az ügy folytatásában.

“Az űrlapot a balesetben részes felek mindegyikének alá kell írnia, és ha dokumentum példányait szétválasztják, már nem szabad rajta változtatni. Bárki a hibás a balesetben, mindenképpen ragaszkodjunk hozzá, hogy nálunk is maradjon egy példány a baleseti bejelentőlapból, és minden más dokumentumból – jegyzőkönyv, orvosi lelet, számla -, ami a baleset során keletkezik” – tette hozzá Kaszab Attila.

Mit tegyünk, ha külföldivel ütközünk? 8


Lehetséges, hogy helyi minimális szükségjavítás elegendő ahhoz, hogy hazahozza az autóját és itthon kijavíttassa, ebben az esetben ne felejtsen el számlát kérni! Azonban ha totálkáros az autó, nem érdemes Magyarországra hozni a járművet, mert a szállítás költségeit nem állja majd a külföldi biztosító (ez az EU országokra igaz). Ilyenkor a hazautazás költségeit téríti meg a külföldi okozó felelősségbiztosítója. Az utazás költségeként II. osztályú vonatjegy számolható el.

Miután a baleset rögzítése megtörtént, a saját országában mindegyik résztvevőnek fel kell vennie a kapcsolatot a helyi biztosítók szövetségével. Tehát, ha magyar forgalmi engedélyű autóval szenvedünk nemzetközi balesetet, akkor a MABISZ Információs Központjához kell fordulnunk.

Ők tájékoztatást adnak arról, hogy a baleset okozójának melyik magyarországi biztosító a kárrendezési megbízottja, ahol saját anyanyelvünkön, de továbbra is a baleset helyszínének szabályai alapján tudjuk intézni az ügy hátralévő részét.

Ha baleset okozójának nincs Magyarországon levelezőpartnere vagy kárrendezési megbízottja, a hazaszállított sérült autó alapján akkor is felmérésre kerül a kár. Ebben az esetben a kárrendezést a kárfelmérés után a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Iroda intézi.