A korábban kiszivárgott hírek szerint március elején a Genfi Autószalonon mutatkozott volna be a Ferrari 599 GTO, ám helyette az 599-es hibrid változatát vitte Svájcba az olasz gyár. Az autó azonban nem tűnt el, sőt megjelent róla egy fotó is. Sajnos eléggé gyatra minőségű.

A GTO variáns sokkal sportosabb lesz, mint az 599 GTB vagy HGTE kivitelek, az autó a Ferrari csak versenypályán mérnöki felügyelet mellett használható laborautója az 599XX utcai leszármazottja.

Ez az 599XX
Ez az 599 GTO
Az 599XX csak pályán használható
660 lóerős lehet
Így nézhet majd ki
5 fotó
660 lóerős lehet

660 lóerős lehet

660 lóerős lehet


Ezúttal is 6,0 literes, V12-es motor szerepel a járgányban, de a többi 599-esnél erősebb nagyjából 660 lóerős kivitelben. A sebességváltó továbbfejlesztésével pedig sikerül csökkenteni a váltási időket. A különleges sportkocsi képes lesz a korábbinál fél másodperccel hamarabb, 3,2 másodperc alatt százra gyorsulni, a GTO végsebessége pedig 350 km/óra lehet. Vagyis a Ferrari kínálatának leggyorsabb autója lehetne.

Ebben persze komoly szerepe van a 70 kilogrammal csökkenetett tömegű autó aerodinamikai átalakításának is. A GTO-hoz feszesebb futóművet és komolyabb fékeket is tervez a Ferrari. Most úgy tudni nyáron mutatkozhat be, mindössze 500 kiemelt ügyfélnek juttatnak belőle.