A 90-es évek egyik legnagyobb autós legendája, a 280 lóerős V6-os motorral szerelt Honda NSX ezreket hozott lázba világszerte. A viszonylag kis teljesítmény ellenére nagyszerűen szaggatta az aszfaltot, köszönhetően az aluvázas, műanyag borítású karosszériájának.

21 fotó
Már majdnem megvolt

Már majdnem megvolt

Már majdnem megvolt


Micsoda öröm volt, amikor megtudtuk, hogy a legenda visszatérése több, mint sanszos. Úgy hírlett, hogy a 21. századi utód 5,5 literes V10-es motorja 560 lóerőt tud majd, ráígérve a Nissan GT-R-re. Persze akadtak gyengeségei is, a középmotort orrmotoros kivitel váltotta volna és a kényelmi szempontok is sokkal jobban domináltak a tervezésnél, a legfájóbb mégis az volt, amikor az egész tervet kikukázták.

Bejelentették, hogy a gazdasági válság hatására a Honda inkább mégsem készíti el az NSX utódját, helyette környezetkímélőbb kisautókkal bővíti a kínálatát.

Oda került a Honda, ahová való 7
Millió fotó a galériában! Katt!


Egy apró öröm az ürömben, hogy a terveket továbbgondolva új versenyautó született HSV-010-néven. Egy májusban rajtoló japán SuperGT versenysorozatban öt autót állítanak majd a rajtvonalra.

A pilóták között ott lesz két korábbi Forma-1 pilóta is, Baumgartner Zsolti jótevője, Ralph Firman és Yuji Ide. A HSV-010-ba 3,4 literes V8-ast szerelnek, ami 492 lóerő tud majd kipréselni magából.

Végül tehát oda került a Honda NSX, ahová való. A versenypályára!

Videó: Suzukában tesztelték az új versenyautót