Miután tavaly, amikor a SEAT bemutatta a Bocanegra tanulmányt, a spanyol gyár vezetői azt mondták, hogy megvalósul, majd fél évre rá, amikor megjelent az Ibiza Cupra, kissé csalódottan láttuk, hogy sokkal visszafogottabb lett a sportmodell.

Most úgy tűnik, hogy nem vártunk eleget. A legújabb hírek szerint ugyanis már készül a Cupránál is izgalmasabb, a Bocanegrához közelebb álló Ibiza-változat. Új lökhárítókat, különleges díszítőelemeket és nagyobb felniket kap az autó, míg az utastérben versenyülések szerepelnek majd.

Még idén megjelenhet
Ütős darab a Bocanegra
Az Ibiza Cupra erős, de visszafogott
3 fotó
Az Ibiza Cupra erős, de visszafogott

Az Ibiza Cupra erős, de visszafogott

Az Ibiza Cupra erős, de visszafogott


Az autó ugyanazt az 1,4-es motort kapja, mint a Cupra, ugyanúgy 180 lóerővel, azonban erősebb fékekkel, még szélesebb gumikkal és versenyautós futóművel szerelik fel.

Nem újdonság ez, hiszen korábban is többféle sportmodellt kínált az Ibizából a gyár, a Cupra mellett volt FR modell is. Várhatóan még idén bemutatják a kocsit, amely egyike a SEAT idénre tervezett tíz újdonságának.