Leállították az Alpin sportkocsi fejlesztését – erősítette meg a korábbi pletykát a Renault marketingigazgatója. Stephen Norman a Genfi Autószalonon tett nyilatkozatában elárulta, a gazdasági válság miatt 2008 ősze óta jegelik a sportkocsit, amely 2010-re került volna kereskedésekbe.

2010-ben a Twingo RS-ből készül Gordini
Legutóbb a Clióból volt
Renault 8 (alul) és 12-ből is volt
Rali- és versenypályákon is sikeres volt
4 fotó
2010-ben a Twingo RS-ből készül Gordini

2010-ben a Twingo RS-ből készül Gordini

2010-ben a Twingo RS-ből készül Gordini


Nem tudni, hogy az Alpin helyett vagy a mellett is megvalósult volna, de jövőre ismét lesz Gordini-modell a francia gyár kínálatában. Az olasz születésű autóversenyző, Amédée Gordini nevével eddig többek között a Renault 5 Alpine Turbo, Renault 8, Renault 12 modellekből és legutóbb a Clióból készült kiemelten sportos változat.

2010-re a Twingóból alakítják ki az első új Gordini-kivitelt, amit a Clio és a Megane Coupé követnek majd. Mindegyik a kínálat legsportosabb, tehát RS változatán alapul, amelyeket elsősorban látványban módosítanak. A Gordinik sajátja a különleges kék fényezés, illetve az autó orrától a faráig futó dupla fehér csík.