Hosszú kapcsolat fejeződik be az év végén. Tiger Woods és a General Motors búcsút intenek egymásnak. A világ legjobb golfozójának tartott játékos kilenc éven át népszerűsítette az amerikai konszern modelljeit szerte a világon és a vállalat Buick márkáját az USA-ban és Kanadában. 

A gazdasági válság nyomán csődközeli helyzetbe került GM 20 százalékkal csökkenti marketingkiadásait. Valószínűleg ennek esett áldozatul Woods is, bár ezt a GM tagadja, külön ügyről beszélnek. A szerződés 2009-re is érvényben volt, de a felek már az idei év elejétől tárgyaltak annak felbontásáról.

Woods egy Buick mellett
Vége...
2 fotó
Woods egy Buick mellett

Woods egy Buick mellett

Woods egy Buick mellett


Úgy hírlik, nemcsak GM, de a golfozó is örült ennek, egyfelől saját Tiger néven futó márkájának fejlesztésére koncentrál, de vélhetően igen hamar lecsap rá egy másik autógyár is, amellyel akár a korábbinál is előnyösebb szerződést köthet.  

Bár a GM-szerződés pénzügyi részét nem ismerni, azt azért lehet tudni, hogy a világ legjobban kereső sportolója több mint 122 millió dollárt keresett tavaly. Ennek 90 százalékát a pályán kívül kalapozta össze különféle reklámszerződésekkel, csak tíz százalékát nyerte versenyeken. Nálunk elsősorban borotválkozással kapcsolatos termékeket népszerűsít.