Eddigi a parkolási társaságok 99 százalékban megnyerték az autósok ellen indított pereket a bíróságon, ám változhat a helyzet. Eddig az eljárásoknak az adott megalapozottságot, hogy a gépkocsi szerepelt a cégek adatbázisában. Most viszont két perben is felszólította a bíróság a parkolási társaságokat, hogy bizonyítsák, nem manipulálható az adatbázisuk.
|
|
A változás Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének vizsgálata és ajánlásai nyomán született – derült ki a Magyar Hírlap cikkéből. A lap információi szerint az ombudsman több ajánlást is megfogalmazott.
Ezek között megjelölte az autósok teljes körű tájékoztatásának fontosságát, illetve kiemelte, hogy a parkolási társaságok a magyar perjognak megfelelően bizonyítsák a szabálytalan parkolási eseményeket. A szakember aggályosnak találta a mikuláscsomagok szélvédőre helyezését, szerinte ez alkalmatlan a fizetési kötelezettség elmulasztásának jelzésére, hiszen a szél lefújhatja, eső eláztathatja, vagy bárki el is távolíthatja azt.
Takács Albert megkérdőjelezte a jogszerűségét annak is, hogy ha valaki ugyanazon a helyen hosszabb ideig parkol fizetés nélkül, többször egymás után is megbírságolják. Szerinte ez is szabályozásra szorul. Az ombudsman szerint, ha szolgáltatásnak minősül a parkolás, akkor a parkolási díjakkal egyenértékűnek kell lennie. Azaz nem elég, hogy van parkolóhely, azt rendben és tisztán kell tartani, biztosítani kell az automaták megfelelő működését, a rendelkezésre állást.
Fürst György, a Centrum Parkoló Kft. vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak válaszában elmondta: “A rendszer hitelességét illetően van ISO-tanúsítványunk, legutóbb pedig az informatikai rendszer hitelességét is ellenőriztettük.” Szerinte a cég jogszerűen jár el, a pótdíjak jogossága pedig nem igényel további bizonyítást. Füst hozzátette, hogy az évi egymillió megbírságolt autó mellett felesleges lenne különböző trükköket alkalmazni újabb büntetések beszedéséhez. Takács Albert ajánlásait fenntartások nélkül elfogadják, de a parkolók tisztán tartása az FKF Rt. hatásköre, a tájékoztató táblákat pedig kihelyezték.
Forrás: Magyar Hírlap




