2001-ben mutatta be a Lamborghini a Murcielago-t, így mostanra ráfért egy kis frissítés, amit el is végeztek, az eredmény pedig az LP 640 néven futó modell. A kocsi neve a motorra utal, a két betű a hosszában beépített középmotorra (Longitudinale Posteriore), míg a 640 annak teljesítményére. Az LP640 legfontosabb újítása, hogy az olasz gyártó átdolgozta az erőforrást. A V12-es motor furatának, löketének megnövelésével és a főtengely cseréjével a korábbi 6,2-ről 6,5 literre nőtt a hengerűrtartalom.

Emellett új hengerfejet kapott a blokk, amelyben már változó szelepvezérlés kapott helyet, de megújult a kipufogórendszer is. Nem is meglepő, hogy 580-ról 640-re emelkedett a motor maximális teljesítménye, amellett, hogy a nyomatéka 10 newtonméterrel gazdagodva 660-ra nőtt. A tervezők a nagyobb erőkhöz igazították a hátsó differenciálművet, a féltengelyeket és a hatfokozatú nyomatékváltót is. Maradt azonban továbbra is a viszkokuplungos négykerék-hajtás, ami 70-30 arányban osztja meg a nyomatékot a hátsó és az első tengelyek között. Szélsőséges esetben az összes nyomaték juthat egyetlen tengelyre is.

Erősebb, gyorsabb Murcielago
Kényelmesebb ülések és új műszerfal került az utastérbe
3,4 másodperc alatt gyorsul százra a 640 lóerőre izmosított Murcielago
3 fotó
3,4 másodperc alatt gyorsul százra a 640 lóerőre izmosított Murcielago

3,4 másodperc alatt gyorsul százra a 640 lóerőre izmosított Murcielago

3,4 másodperc alatt gyorsul százra a 640 lóerőre izmosított Murcielago


Az erősebb blokk a menetteljesítményekben is meglátszik, az LP640 0,4 másodpercet ver a hagyományos Murcielagora, azaz 3,4 másodper alatt sprintel 0-ról 100-ra. Az átalakított jármű végsebessége 338 km/óra. A fékek terén is tetten érhető a felfegyverkezés, mert a hagyományos acéltárcsák mellett karbon-kerámia féktárcsákkal is felszerelhető a Murcielago. Utóbbiakat 380 milliméteres féktárcsával és hatdugattyús féknyergekkel szerelik.

Persze nem csak technikailag változtattak a kocsin, de látványban is felfrissítették. Egyaránt új az első és a hátsó lökhárító is, utóbbi alá egy diffúzort is kialakítottak és a kipufogóvéget is beleépítették. Megújult a hátsó lámpa, de aerodinamikai okokból átdolgozták a külső tükröket és a ablakmosó fúvókát is.

Kényelmesebb ülések és új műszerfal került az utastérbe

Kényelmesebb ülések és új műszerfal került az utastérbe

Kényelmesebb ülések és új műszerfal került az utastérbe


Felárért a megrendelő a motorháztető közepén kialakított lamellákat áttetsző anyagból is kérheti, így téve közszemlére a Sant’ Agata-i erőművet. A korábbiaktól eltérő formájú felnikkel szerelik a kocsit, az új ötküllős felnik is 18 colosak. Ezeken elöl 243/35, hátul 335/30-as abroncsok vannak. Az utastérben új műszerfallal és steppelt bőrborítással találkozhatunk. A tervezők átalakították az üléseket, azok a nagyobb kényelem érdekében valamelyest szélesebbek lettek.

Egyelőre nem biztos az autó sorsa, de a hírek szerint egy ideig a hagyományos Murcielago mellett készül majd, ám később az megszűnik és csak az LP640-et lehet megvenni.