20 fotó
“Tíz új hibrid, benzin-elektromos modellt mutat be a Toyota 2010-ig. “-mondta Jim Press a Toyota USA elnök-vezérigazgatója tegnap a cég vezetőinek tartott konferencián Michiganben. Press hozzátette, a tervek szerint addigra az Egyesült Államokban eladott Toyota modellek negyede hibrid hajtással kerül majd forgalomba. Emellett akkora -az előzetes becslések szerint- a teljes amerikai piac 12-15 százalékát már hibrid modellek teszik ki.

“Addigra a Toyotánál a hibridek opciós erőátviteli tételként szerepelnek majd, még a kisteherautóknál is. A vevő kiválasztja a modellt, majd dönt hogy kézi vagy automata váltót, vagy hibrid hajtást szeretne az autójába” – tette hozzá az elnök. Press szerint a Toyota évi 600 ezer darab hibrid jármű eladását tervezi a következő évtized első éveiben.

De nem csak az alternatív hajtásra koncentrál a japán óriás vállalat, továbbra is nagy számban készülnek hagyományos autói is. A következő 30 hónapban 16 új modellt mutatnak be az USA-ban, közöttük “csak” kettő lesz hibrid, a Lexus GS és a Toyota Camry. Ezen kívül bemutatják az új RAV 4-est, az FJ Cruisert és két kompakt modellt, amelyek az új Yarisra épülnek majd.

A várakozások szerint a Toyota amerikai eladásai újabb rekordot döntenek majd idén is, a tavalyi 2,1 millió darabos értékesítést 10 százalékkal lépik túl.