Még a három ajtós Kalos nemzetközi bemutatóján mutattak a Chevrolet szakemberei egy rajzot az új lépcsőshátú modellről. Annyit már akkor elárultak, hogy az új modell még inkább elkülönül a ferdehátú típusoktól, más célcsoportnak szánják.

És tényleg, már első ránézésre komolyabb autó benyomását kelti az új autó, akár a korábbival, akár a három vagy ötajtóssal vetjük össze. A sárvédők masszív ívei, melyek a lökhárítókban illetve a küszöbspoilerben folytatódnak masszív, sportos külsőt kölcsönöznek az autónak.

Modern megjelenésű első és hátsó lámpatestekkel ruházták fel a Kalost. A látványhoz jelentősen hozzájárulnak a krómbetétek is, amelyekből jutott a csomagtérajtóra, a kilincsekre, de a komplett hűtőmaszkra is ez került.

Az autó megőrizte magasságát (1495 mm), de négy centivel szélesebb (1710 mm) és 7,5 centivel hosszabb lett (4310 mm), amellett, hogy a tengelytávja is ugyanaz maradt (2480 mm). Ennek eredményeként tágasabb utastér és az eredetinél 25 literrel nagyobb 400 literes csomagtartó várja az utasokat.

Nő a Kalos kerékmérete is, hiszen immár extraként 15 colos felniket is lehet majd rendelni, melyek már szépen kitöltik a sárvédőíveket. Alapban 14 colos kerekkel készül majd az autó. Szintén feláras a képen látható hátsó spoiler is.

Az utastérről egyelőre keveset tudni, de az biztos, hogy az is megváltozik. Egyes országokban fabetéttel és bőrborítással is rendelhetők lesznek az autók. Az elektromos extrák, a szervokormány, a központizár természetesen bekerülnek az autóba.

1,4-es (95 lóerős) illetve 1,6 literes (109 lóerős) dupla vezérműtengelyes 16 szelepes motorokkal kezdődik meg a lépcsőshátú Kalos gyártása. Nálunk várhatóan lesz kisebb hengerűrtartalmú is. Továbbra is elsőkerék-hajtással készülnek az autók, elöl McPherson rendszerű rugóstagokat, hátul csatolt lengőkart találunk. A nyomtáv elöl 1450, hátul 1430 milliméter széles.

A képeken látható autó a kínai modell, ősszel Frankfurtban mutatják majd be az Európának szánt változatot, ami valószínűleg hasonló lesz. Az értékesítés nálunk 2006-ban kezdődhet meg.