



A 2005-ös Új-Zéland Rali alatt a versenyzők 20 murvás gyorsasági szakaszon összesen 356 kilométert (teljes táv: 1128,48 km) tesznek meg. Pénteken és szombaton nyolc-nyolc, míg vasárnap négy szakaszt teljesítenek majd.
Nálunk Európában lassan tetőzik a tavasz, ott a déli féltekén enyhe ősz fogadja a versenyzőket. Az időjárás ezen a versenyen fontos tényező lehet. Amennyiben esik az eső, a finom murva jégpályává válik, ha száraz idő lesz, akkor az indulási sorrend lehet döntő.
Száraz pályán ugyanis hátrányba kerülnek az elöl indulok, nekik kell ugyanis letakarítani az utat a mögöttük érkezők elől, akik már tiszta pályán száguldhatnak. Az első és a nyolcadik autó közötti különbség akár egy másodperc is lehet kilométerenként.
A pilóták általában kedvelik az új-zélandi futamot, mert a széles, tiszta pályákon jó autózni. Ez a finom murvás felszín nem terheli meg annyira az autókat, így a hangsúly a pilóták teljesítményén van.
Ezen a versenyen kifejezetten nehéz a mezőny számára az abroncsválasztás. Száraz útviszonyok esetén például a 15. helyen autózó versenyzőnek kemény abroncsra van szüksége néhány rovátkával.
Így amikor letér az autó a versenyvonalról, az út szélén a laza murván a rovátkák növelik a stabilitást, mert a rovátkáknak köszönhetően a tapadás nem csökken jelentősen.
Az elsőként indulónak, aki még a “gyöngyökön” autózik, a kellő tapadáshoz lágy abroncsra lesz szüksége, ez azonban később gondot okozhat, hiszen a gyorsabban kopó gumival nem ideális egy 80 km-es versenytávot megtenni. A lágy gumikeverékű abroncsokkal kevésbé stabil az autó és fékezéskor sem reagál olyan közvetlenül, mint a kemény gumikeverékből készülő gumikkal.
Nagy reményekkel várja a futamot a Subaru, hiszen Petter Solberg nyerte a Mexikó ralit és a tavalyi Új-Zéland ralin is ő volt a legjobb. A 2005-ös Impreza rendkívül ütőképes volt az amerikai kontinensen, így Solberg az egyik nagy esélyese a versenynek. Mivel azonban ő vezeti a pontversenyt, neki kell takarítania az első napon.
Ütőképes csapattal érkezik a konstruktőri tabellát vezető Peugeot is Új-Zélandra. Mexikóban övék volt a dobogó 2. és 3. helye, Marcus Grönholm tavaly második lett és korábban háromszor is győzni tudott.
A Citroennél Sébastien Loeb bárhol képes kiemelkedőt nyújtani, viszont Francois Duval idén még nem szerzett pontot. A Mitsubishit teljesítménye idén a várakozásokon felüli, győzni valószínűleg nem fognak, de könnyen a dobogó közelébe kerülhetnek.
A Fordot a 30 éves Toni Gardemeister és Roman Kresta képviselte volna. A finn rengeteg tapasztalattal rendelkezik, hiszen most indul hetedszer.
Csapattársa viszont soha nem állt itt még rajthoz és idén sajnos nem is fog, mert egy nappal a verseny indulása előtt akkorát esett a Focus WRC-vel, hogy a bukócső és a futómű sérülései miatt az autót egészen biztosan nem sikerült rendbe hozni a rajtig. Kresta és navigátora szerencsére megúszta a borulást és ne sérültek meg.
A Skoda Fabia WRC már az előző futamon is új aerodinamikai csomaggal indult, de a csapat így is csak egy pontot szerzett, amivel elégedetlenek voltak.
Armin Schwarz maradt, Jani Paasonen viszont egy ideig nem fog gyári Fabiát vezetni. Helyette Janne Tuohino vezetheti az autót. A csapat német pilótája már négyszer állt rajthoz ezen a ralin. Tavaly ezen a versenyen a Skoda nem vett részt, így a Fabiával még lesznek számukra újdonságok.
|
Világbajnokság: A pontverseny állása a Mexikó Rali után: Egyéni: 1. Petter Solberg: 20 pont Konstruktőri: 1. Peugeot: 31 pont |
|
