550 lóerős V8-as motor hajtja a GT-t
6 fotó
New-Yorkban mutatták be annak a szűkös GT szériának az egyik tagját, amivel a Ford első 24 órás Le Mans-i győzelmére emlékezik. Ez a széria sötétszürke színben (Tungsten Silver) világosszürke csíkkal látott napvilágot, ami valószínűleg az összes eltérés a hagyományos GT sportautótól. A hajtásról változatlanul az 5,4 literes, 550 lóerős V8-as motor gondoskodik.

A Ford először 1966-ban állhatott a dobogó legfelső fokára Le Mans-ban a Ford GT 40 MKII, valamint Bruce McLaren és Chris Amon segítségével. Ezek után sorozatban még három győzelmet szerzett a V8-as, középmotoros Ford, míg 1970-ben egy Porsche 917-es meg nem állította őket.

A Ford GT mellett kiállításra került még a Shelby Cobra GT 500, valamint a Sport Trac Adrenalin is. Utóbbi egy négyszemélyes, vad kinézetű, tipikusan amerikai pickup, V8-as motorral. 390 lóerős teljesítménye és 530 newtonméteres nyomatéka négy, 21 colos felnin nyugvó 295/45-ös gumin keresztül jut az aszfaltra, egy hatfokozatú automata váltó közreműködésével.