Úgy tűnik a Daimler-Chrysler megelégelte a Brabus ténykedését, amellyel olyan pénzekhez jut, amelyek akár az anyacég kasszájába is folyhatnának. A Brabus ugyanis nem átallott motortuningot kínálni az 550 lóerővel cseppet sem gyenge Maybach-hoz, amire volt is kereslet.
Most az a gyártó úgy döntött ő is elkészíti az erősebb változatot, a Special-t. Az S modell a rövidebb 57-es karosszéria-változatra épül. A motortérben maradt az 5,5 literes V12-es duplaturbós blokk, de egy kicsit átfésülték. A vízhűtéses töltőlevegő-hűtővel is felvértezett motor 612 lóerőt tud, akár az S illetve SL 65 AMG, hiszen ugyanonnan származnak.
Az AMG dolgozói által kézzel összeszerelt erőforrás legnagyobb nyomatéka 1000 newtonméter 2000 és 4000-es fordulatszám között. A nyomatékot elektronikusan leszabályozták a hajtáslánc elemeinek védelmében. De nem csak a fent említett tartományban erős a motor, már alapjáraton is 500 newtonmétert tud, 1500-nál pedig már 830-at.
Ezeket az erőforrásokat “személyre szabottan” készítik, “egy ember, egy motor” jelszóval. Kis tábla jelzi a motoron, hogy melyik szerelő készítette azt. Valószínűleg a hajtásláncban is ugyanaz a 35 százalékos aszimmetrikus önzáró differenciálmű dolgozik, mint az AMG modellekben.
Immár öt ( korábban 5,2) másodperc is elegendő ahhoz hogy a súlyos luxus limuzin 100-al száguldjon. A végsebességről nem szólt a gyár, így az valószínűleg továbbra is 250 km/óra elektronikusan leszabályozva.
Kissé áthangolták a felfüggesztést is a nagyobb teljesítmény mellé, de csak úgy, hogy az autó utazási komfortja ne csökkenjen. Mindezt viszonylag egyszerűen megtehették a légrugózás vezérlésének átprogramozásával.
Új színeket készítettek az S modell vásárlóinak, a felnik mérete pedig 20 col lesz. Kissé átalakították a hűtőmaszkot és új kipufogóvéggel büszkélkedhet a Special. Az utasteret sem módosították túlságosan, zongoralakk-szerű és szénszálas betéteket alkalmaztak.
