



A Genfi Autószalonon már látható lesz a 2006-ban érkező szériamodellhez közeli változat 407 Prologue Coupé néven.
A képeket látva nem lehet panasz a formatervre, talán csak a 407-es jellegzetességét jelentő hatalmas első és hátsó túlnyúlások illenek kevéssé az autó dinamizmusához. Az erősen döntött szélvédő és a lapos tetőív azonban igazán lendületessé teszi az autó megjelenését.
Bár elsőre nem tűnik fel, de a Prologue orr-része is teljesen más, mint a hagyományos 407-eseké. A lökhárítón még nagyobb lett a “száj”, amely a 907-es tanulmányautóra utal, akárcsak az első fényszórók. Kisebb, pontszerű ködlámpákat kapott az autó és újrarajzolták a motorháztető éleit is.
Ezek az élek továbbra is az autó faráig futnak, de oldalt markánsabb élt kapott a Coupé. Megmaradt a masszív küszöbrész is, ami az első és hátsó lökhárítókban is folytatódik.
Elöl kopoltyúkra emlékeztető levegőkilépőket alakítottak ki. Izgalmas megoldás, hogy hátul a szélvédő és a C-oszlop nem párhuzamosan fut le, így egy kis “perem” alakul ki.
A csomagtartófedélen kis spoilert alakítottak, a lökhárító pedig diffúzorra emlékeztet. Hozzátartoznak az autó látványához a krómozott felületű 19 colos felnik is, amelyeket várhatóan kisebbekre váltanak a szériamodellen.
Belül a Prologue Coupé nagyon hasonló a többi 407-eshez, az autó külső színével megegyező bőrborítást kapott a tanulmányautó. A műszerfalat és a számlapokat alumínium betétek teszik izgalmassá. A középkonzol zongoralakk szerű fényezést kapott.
A 407 Prologue Coupé 2,7-es, V6-os HDi motort kapott, több mint 200 lóerős teljesítménnyel. Ennek az erőforrásnak a legnagyobb nyomatéka 440 newtonméter. Az erőt hatsebességes automata váltó juttatja az első kerekekhez, a fokozatok a Porsche Tiptronic rendszerével manuálisan is kapcsolhatók.
