


Korábban a Z3 Roadster-ből is készült M-változat, ami minden esetben az M3-as motorját kapta meg. Előbb 321 lóerővel készült, majd amikor a gyár a csúcs hármas teljesítményét 343 lóerőre emelte, a Z3 M teljesítménye is nőtt, de csak 325 lóerőre. Az amerikaiak azonban nem élvezhették ezt a teljesítményt, mert náluk jóval alacsonyabb, 240 lóerős teljesítménnyel került forgalomba a kocsi.
Ezúttal is az M3-as motorja kerül majd az autóba, ám ezúttal már nem soros hathengeres, hanem V8-as.
Bár az előzetes hírek szerint 400 lóerős lesz a blokk, valószínűleg a motor nem ugyanaz, mint korábban a Z8-M5 párosban. Öt másodperc alatti gyorsulás és elméleti 300 km/h-s végsebesség várható az autótól, utóbbi az elektronika miatt “csak” 250 km/h lesz.
Szekvenciális sebességváltón (SMG), önzáró differenciálművön és 18 colos felniken keresztül jut a motor ereje az útra. A nagyobb teljesítmény mellé a futóművet is áthangolják a mérnökök.
