



A mai trendnek megfelelően az autó nőtt, nem is keveset. Az új autó 15 centivel hosszabb, pontosan 4,79 méteres. Nagyobb a tengelytáv is, a korábbi 282 centiméter helyett már 2,92 méter. Ezzel nem csak az utastér lesz kényelmesebb, de poggyásztér is nagyobb lesz.
Ennek ellenére a hírek szerint továbbra sem lesz hétüléses változat az ML-ből. Valószínűleg az autó megkapja az új V6-os 350-es blokkot. Ez a 272 lóerős motor lesz a SUV belépőmodellje.
Mellette két benzines lesz még: az egyik az 500-as, ami 306 lóerőre erősödik. Később érkezik az 55 AMG, ami a Mercedes stratégiáját figyelve a korábbi 347 lóerő helyett 367 lóerős lesz.
Két dízelmotorral készül majd az M-osztály, az öthengeres 270 CDI-vel (163 lóerő) és a V8-as 400 CDI-vel (250 lóerő). Természetesen összkerékhajtás juttatja a kerekekhez a motor nyomatékát. A futómű terén is lesznek változások, hiszen felárért, az esetleges terepezést illetve az autópályás száguldást a légrugós futómű segíti, amivel szabályozható az autó hasmagassága.
2005 januárjában bemutatkozik be az ML új sorozata a Detroiti Autószalonon, és tavasztól már kapható lesz az USA-ban az autó. Európába az év második felébe érkeznek az első modellek.
