Ahol az autókat törik
A szabálytalan üléspozíció végzetes sérüléseket okozhat
Kedvenceink súlyos sérüléseket szerezhetnek és okozhatnak egy baleset során. Már léteznek biztonsági övek kutyáknak is
Ez az 1,3 tonnás vasdarab 1,3 kilométerre repült el egy erőműben történt robbanás során
37 fotó

Ismaningban, a München melletti Allianz Center für Technology intézetben jártunk, ahol az autós és ipari balesetek vizsgálatával és kivédésével foglalkoznak immáron évtizedek óta. Többek között itt végzik azokat a törésteszteket is, amely alapján a német biztosítók az autókat különféle kategóriákba sorolják.

Az Allianz 1932-ben Berlinben hozta létre első anyagkutató intézetét, amely 1962-ben a München melletti Ismaningba települt át. 1971-ben alakult meg az “autós részleg”, ahol azóta a balesetek költségeinek vizsgálata mellett biztonsági rendszerek kifejlesztésével is foglalkoznak. Az intézmény 1969-ban kapta az Allianz Zentrum für Technik elnevezést.

Az intézet két nagy részlegből áll, amelyből az egyik – bár méretben és létszámban a kisebbik – az Automotive ágazat. A részleg talán két legérdekesebb feladata az ütközési tesztek bonyolítása, valamint a járművek védelmi rendszerének fejlesztése.

Az összes németországi biztosító használja azokat az eredményeket, melyekhez az épület alaksorában sorakozó összetört autók adják az információt. Itt végzik többek között azokat a kis sebességű ütközési teszteket is, amelyek a németországi biztosításokban fontos szerepet játszanak. Ez a teszt ugyanis a leggyakoribb városi ütközést szimulálja, és annak javítási költségét vizsgálja. Ezen összeg alapján kerülnek többek között besorolásra az autók a biztosítóknál.

A teszt során 15 km/órás sebességgel, 40 százalékos átfedéssel frontálisan húzza a drótkötél az akadálynak az autót, egy direkt erre a célra kialakított teremben. A bemutatót tartó szakértő kérdésünkre elmondta, hogy az itt nemrégiben összetört Mazda2 javítási költsége helyi árakon mintegy 2000 eurót tesz ki. Ez Magyarországon 1000-1500 eurós költséget jelent, ami az olcsóbb munkabéreknek köszönhető. Ebben a költségben a sérült kereszttartó, valamint a külső elemek (motorháztető, sárvédő) és egy kényesebb szín fényezése is benne van.

Az autók gyűrődőzónáinak kialakításában fontos szerepet játszottak az Allianz Centrum munkatársai az elmúlt évtizedek során, amivel nemcsak számtalan emberéletet mentettek meg, de a javítási költségeket is jelentősen lecsökkentették. Ez utóbbira egy példát is mutattak a szervezők.

A teszten egy 1978-as évjáratú Audi 80-ast, valamint egy 2001-es Audi A4-est hasonlítottak össze. Az Audi 80-asban gyűrődőzóna hiányában jóval több elem sérült, és az A4-es 3900 eurós javítási költségéhez képest 5200 eurót kóstált a javítása.

A különféle crash-tesztek alkalmával nem csak az anyagkárosodást, de a bent ülőkre ható erőket és az életmentő berendezések hatásait is vizsgálják az intézet munkatársai. Erre a célra több féle dummy áll rendelkezésre. Létezik női, férfi és gyerek egyaránt, sőt még kutyabábu is.

Természetesen a testsúly sem mindegy, így abból is számtalan eltérő példány adódik. Az 50 százalékos babák képviselik az átlagot és ők a tesztek leggyakoribb szereplői. Léteznek szélsőséges, például 95 százalékos férfi és 5 százalékos női dummy-k is. A 95 százalékos férfi magasabb, mint a férfi lakosság 95 százaléka, az 5 százalékos női baba pedig a női lakosság 95 százalékánál alacsonyabb hölgyeket képviseli.

Vannak speciálisan nyaksérülést vizsgáló babák, amellyel kis sebességnél tudják a nyaksérüléseket modellezni. Egy bábu ára meglehetősen borsos, 40 és 100 ezer euró között mozog.


A biztonsági szakemberek nem győzték felhívni a figyelmünket arra, hogy a légzsák önmagában még semmire sem elég, sőt helytelen üléspozíció esetén, még akár ártalmasabb is lehet, mintha ott sem lenne.

Nem szabad túl közel ülni a légzsákhoz, mivel a minimum 200 km/órás sebességgel kirobbanó légzsák súlyos sérüléseket okozhat. A légzsák és a mellkas között minimum 25 centiméteres távolságnak kell lennie, de a 30 centiméter már jóval biztonságosabb érték.

Az anyós ülésen utazóknak is be kell bizonyos szabályokat tartaniuk, ha a lehető legnagyobb biztonságban akarják tudni magukat. Nem szabad a műszerfalra feltett lábbal utazni, mert egy ütközés alkalmával az ablakba csapódó lábak súlyos sérülésén kívül a has tájékra kerülő öv is súlyos sérüléseket okozhat. Legalább ennyire súlyos eset, ha valaki ledöntött üléstámlával próbál pihenni, mert ebben esetben az öv a nyakon okozhat életveszélyes sérüléseket.

Sok szó esik róla, de nem lehet elégszer elmondani, a kisgyermekek utazására vonatkozó szabályokat. Mindenképpen kerülni kell az ölben való utaztatást, kizárólag a gyermek méretéhez illő gyerekülést szabad használni. Az AZT szerint lehetőleg hátul kell elhelyezni a kicsiket. Ha mégis az első ülésen, a menetiránnyal szemben utazik a kicsi, akkor minden esetben ki kell kapcsolni a légzsákot.

Nem szabad a fejtámlák helyes beállításáról sem megfeledkezni, úgy hogy a fejtető a fejtámla tetejével egy magasságban legyen.

Az AZT-nek komoly része volt az elektromos indításgátlók kifejlesztésében is, amivel a kelet-német határ megnyitásával rohamosan megszaporodó autólopások számát sikerült visszaszorítani.

Az Allianz Centrum másik részlege többek között különböző iparágakkal kapcsolatos balesetek, tűzesetek vizsgálatával és megelőzésével foglalkozik. Számtalan anyaghibának vagy tűzesetnek áldozatul esett tárgy díszíti a gyűjteményt. Külön műhely áll rendelkezésre a sérült alkatrészek vizsgálatra, speciális kamrákban pedig mesterséges tűzben végeznek égésvizsgálatokat.

A legérdekesebb tárgy talán az udvaron kiállított 1,3 tonnás generátor forgórész volt, ami 1987 szilveszterén repült 1,3 kilométeres távolságba egy baleset során. Csodával határos módon senki sem sérült meg az eset során.

Az Allianz a felsorolt területeken kívül mostanság nagy hangsúlyt fektet az IT biztonságra, de már olyan újonnan megjelenő veszélyekkel is foglalkozniuk kell, mint a terrorveszély elleni küzdelem.