


Két versenyautót indít a Hotfiel, melyek mind a tíz futamon rajthoz állnak az április 10.-én induló szezonban. A versenyautók már az új Focusra épülnek, és ötajtós karosszériával készülnek. A szabályoknak megfelelően kétliteres szívómotor dolgozik az autó orrában, mely 270 lóerőt tud. Az erőátvitelben szekvenciális sebességváltó kapott helyet.
“Nagyon örülünk, hogy a Hotfiel 2005-ben az új Ford Focus-szal indul, és érdeklődve figyeljük fejlődésüket. Reméljük, ez másokat is arra ösztönöz majd, hogy saját programjukban az új Focust használják.”- mondta a Ford team RS igazgatója Jost Capito
Egy magáncsapat az idei sorozatban is versenyzett az ETCC-ben Focusszal, de a gyári csapatok mellett kevés babér termett nekik.
A Hotfiel csapat versenyzője 2002-ben a német bajnokságban, a DTC-ben bajnoki címet szerzett, az idei sorozatban az ezüstérem lett az övék. Ebben az évben az oschersleben-i és Magny Cours-i futamokon már kipróbálta magát a WTCC-ben a csapat.
