Loeb tarja az első helyét Németországban - Helyszíni tudósítás 2. nap
Francois Duval egész nap jól csúszkált a nedves aszfalton, a nap végére feljött a második helyre
Cedric Robert beugróként is jól szerepel a Peugeot 307 WRC-val
Carlos Sainz lecsúszott a második helyről, de különbség csak nagyon kicsi, így vasárnap is éles küzdelem lesz
Armin Schwarz csak a13. volt a nap végén, de ma sikerült egy abszolút első időt autóznia
12 fotó

A Német Rally második napján Baumholder katonai terepén folytatódott a küzdelem, ami valóban küzdelem volt a javából. Az eső egész nap kitartóan szemerkélt, néha aztán erősebbre váltott. A nap egy pillanatra sem sütött ki, a hőmérséklet 15 fok körül mozgott. Az aszfaltra rengeteg sár került.

Már az első szakasz kiadós esőben zajlott, és rögtön két kiesőt követelt az élmezőnyből. Az első Roman Kresta volt, aki mindkét hátsó kerekét elveszítette, a második szerencsétlenül járt pedig Panizzi lett.

“Nem emlékszem pontosan, mi történt, de azt tudom, hogy az eső rettenetesen esett. Fékeztem és valószínű túl közel kerültem az út széléhez és belementem a vizes fűbe. Az autó kezelhetetlenné vált, elütöttem néhány kisebb fát, majd megpördültünk és 200-300 métert csúsztunk a mezőn, míg egy másik fa meg nem állított…

…Az autó úgy néz ki, mint egy kifli, de az ülések nem mozdultak el és mi ki tudtunk szállni egészben. Ez egy nagy szerencsétlenség volt számunkra, de, ha a dolgok jó oldalát nézzük, meg tudtuk mutatni, hogy az autó aszfalton versenyképes és jó úton haladunk.”-mondta a francia aszfaltspecialista.

Az eső egész nap kitartóan szemerkélt, néha aztán erősebbre váltott. A nap egy pillanatra sem sütött ki, a hőmérséklet 15 fok körül mozgott. Az aszfaltra rengeteg sár került. Ám három szakasszal később Petter Solberg, is balesetet szenvedett.

“A rajt után 200 méterre lecsúsztunk az útról és megütöttünk egy követ, azután néhányszor meg is pördültünk Az a legfontosabb, hogy Phillel nem történt baj, hiszen új autót bármikor lehet építeni. Nem érzem túl jól magam, de még sok idő van hátra a bajnokságból, Japánban újra megpróbáljuk” -mondta a világbajnok.

Mikko Hirvonen különösebb gond nélkül próbálja tartani kilencedik helyét, a volt F1-es francia tesztpilóta, Sarrazin mögött. Mára a Peugeot-k kicsit jobban összeszedték magukat. Cedric Robert az ötödik helyen, Loix két legjobb idő után a hatodik helyre jött fel.

A hetedik helyen Gardemeister áll a legjobb skodásként. Armin Schwarz továbbra is különböző gondokkal találta szembe magát. Hol a tegnapi fék-probléma folytatódott, hol a rádió összeköttetés szűnt meg, vagy épp a turbó mondta föl a szolgálatot. Ennek ellenére autózott egy első időt, így a jelenlegi sorrendben 13. helyen áll.

Markko Martin, Solberg kiesésével a negyedik helyre lépett fel. Kockáztatásnak semmi értelme, hiszen közel másfél perc választja el az utolsó 6 km-es szakaszon Duvallal helyet cserélő Sainztól.

Martin: “Mindenhol sáros, csúszós volt az út. Megpróbálom úton tartani az autót és boldog leszek, ha túl leszek rajta. Semmi különös problémánk nem volt, mégis nagyon nehéz napunk volt. Ilyen körülmények között nagyon könnyű hibázni, de ma túléltük.”

Francois Duval végül a második helyen zárta a napot, mivel Sainz egy megforgás miatt csak 14. időt teljesített a nap végi Szuper Speciál szakaszon.

“Nagyon nehéz volt a mai nap, néhányszor szerencsésen megmenekültünk. Megütöttünk egy fát és egy követ is eltaláltunk, mind a két alkalommal az autó bal oldala sérült, de megúsztuk baj nélkül.”

A tegnapi győztes Loeb ma sem lassított, csak nem egy perces előnnyel továbbra is tartja első helyét.

Holnap ismét új területen, hét szakaszon folytatódik a verseny, ami még koránt sincs lezárva. Némelyik pontszerző helyen még nagy harc várható, hiszen Sainz csak 5,7 mp-el maradt el Duvaltól és az ötödik hely környékén sem túl nagyok a különbségek.


A Német Rali állása a 2. nap után:

1. Loeb-Elena Citroen Xsara WRC 3h04’20″3 101.8 km/h
2. Duval-Prevot Ford Focus WRC + 00’54″7
3. Sainz-Marti Citroen Xsara WRC + 01’00″4
4. Martin-Park Ford Focus WRC + 02’24″1
5. Robert-Bedon Peugeot 307 WRC + 03’33″6
6. Loix-Smeets Peugeot 307 WRC + 03’46″2
7. Gardemeister-Lukander Skoda Fabia WRC + 04’10″9
8. Sarrazin-Pivato Subaru Impreza WRC + 05’07″3
9. Hirvonen-Lehtinen Subaru Impreza WRC + 05’19″5

13. Schwarz-Hiemer Skoda Fabia WRC + 12’28″5
14. Pons-Julia Mitsubishi Lancer N csop. + 17’06″1
15. Mcshea-Orr Subaru Impreza N csop. + 17’38″0
16. Arai-Sircombe Subaru Impreza n csop. + 18’12″8