



Loeb az eddigi aszfalton, ill. havas pályán megszerzett első helyei után fantasztikus győzelmet aratott a különösen nehéz murvás pályán is. . Ezzel, a Citroen Xara WRC tizedik alkalommal vitte el a pálmát a világbajnokságban.
Bár a francia győzelmét nem adták olyan könnyen, a legutolsó szakaszon a fék túlmelegedése miatt vesztett időt, de ezzel még nem ért véget a megpróbáltatás. A felmelegedett féktárcsa miatt a gumi olvadni kezdett, így a páros jobbnak látta, ha megszabadul tőle, hogy biztonsággal beérkezhessen a kemeri szervizparkba. Végül a győztes autó három kerékkel és kis késéssel ugyan, de megérkezett, majd gyors futómű csere után felállhatott a dobogó legfelsőbb fokára.
A második helyen, csak úgy mint tegnap Marcus Grönholm végzett. A tegnapi furcsa baleset után Timonak továbbra is fájdalmai voltak, ráadásul Grönholm sem érezte jól magát. Ennek ellenére a finn páros a nyitó szakaszon első időt produkált és mindvégig hősiesen tartotta pozícióját. Az utolsó pillanatok számukra is nehezen teltek, a harmadik szakaszon elromlott váltóval ás az utolsó egy kilométeren szerzett defektnek köszönhetően.
“Nem voltam túl jól, azt hiszem, valami rosszat ehettem. Általánosságban azt mondhatom, hogy ez a verseny nem volt rossz számunkra, de a váltó probléma elég drámai volt. Köszönjük a mérnökünk tanácsát, amivel gyorsan segíteni tudtunk a bajon, de ezzel együtt keményen megküzdöttünk a második helyért.”-mesélte Grönholm
Mai két szakaszgyőzelemmel és egy Loebbel azonos első idővel, Solberg állhatott a harmadikként a dobogóra. Bár felvette a harcot az előtte haladókkal, pontosan tudta, hogy Marcust nem tudja elérni. Végül 10 másodperces különbség maradt közöttük. Ezzel Solberg folytatta remek szereplését, hiszen ő az egyetlen, aki minden futamon pontot szerzett.
“Örülök, hogy ismét a dobogóra állhattam. Bár jobb is lehettem volna, ha ez első nap jobban sikerül. Optimistán várom az argentin futamot.” értékelt Solberg
A negyedik legjobb Carlos Sainz lett, akit az orvosok nem szívesen engedtek újra a kormányhoz a tegnapi eset után. Sainz a soha ne add fel elv alapján azonban ismét útra kelt
.
Guy Frequelin elmondta: “Tudtuk, hogy Sebastian képes arra, hogy legjobb legyen a murván tehát ez nem volt számomra nagy meglepetés. Carlos pedig újra megmutatta, hogy milyen különleges bajnok ő. Nagyon elégedett vagyok a csapatommal.”
A Fordok közül mindketten pontszerző helyen végeztek. Duval az ötödik helyen ez egyéni pontozásban is, míg Martin csak a csapatnak gyűjtött értékes pontot.
Martin: “A pénteki lemaradás után minden nyomás nélkül zajlott a hétvége. Az időveszteség miatt már csak arra volt lehetőségünk, hogy a csapatot erősítsük. Szerencsére ez sikerült is.”
A Super 1600-ok mezőnyében taroltak a Suzukik, csak Ignises pilóták állhattak fel Törökországban a dobogóra. Az első helyet P-G Andersson szerezte meg, akinek ez volt élete első JWRC-s győzelme. Guy Wilks az előző verseny győztese, olyan jól hajrázott, hogy végül ezúttal is felállhatott a dobogóra. A legjobb nem Suzukis a Bútor féle Citroen Saxoval induló francia Chicherit volt
A Török Rali végeredménye:
1. Loeb-Elena Citroen Xsara WRC 4h48’26″8 79.8 km/h
2. Gronholm-Rautiainen Peugeot 307 WRC + 00’26″2
3. Solberg-Mills Subaru Impreza WRC + 00’36″7
4. Sainz-Marti Citroen Xsara WRC + 02’49″3
5. Duval-Prevot Ford Focus WRC + 04’26″8
6. Hirvonen-Lehtinen Subaru Impreza WRC + 06’01″1
7. Tuohino-Aho Ford Focus WRC (Privát) + 11’44″9
8. Warmbold-Price Ford Focus WRC (Privát) + 21’15″3
9. Yazici-Okan Ford Focus WRC (Privát) + 21’40″8
10. Galli-D Amore Mitsubishi Lancer WRC + 32’08″9
11. Andersson-Andersson Suzuki Ignis Super 1600 5h24’56″2 + 36’29″4
12. Katajamaki-Alanne Suzuki Ignis Super 1600 + 36’35″8
13. Wilks-Pugh Suzuki Ignis Super 1600 + 37’27″0
14. Chicherit- Baumel Citroen Saxo Super 1600 + 39’28″1
24. Martin-Park Ford Focus WRC + 56’31″9
A világbajnokság állása:
Pilóták (élmezőny):
1. Sebastien Loeb 52 pont
2. Petter Solberg 44
3. Markko Martin 34
4. Marcus Grönholm 32
5. Carlos Sainz 24
6. Francois Duval 23
Csapatok:
1. Citroen 80 pont
2. Ford 65
3. Subaru 59
4. Peugeot 47
5. Mitsubishi 11
A JWRC állása:
1. N. Bernardi 18 pont
2. G Wilks 16
3. U. Aava 12
4. P. Andersson 11