



A hatkerekű autó ötlete már 1974-ben felötlött, de az akkoriban még nem létező, alacsony profilú gumik hiányában és egyéb technikai problémák miatt a 80-as évekig jegelték a terveket. Ekkor a hidropneumatikus felfüggesztés újabb lökést adott a projektnek, ám a magas fejlesztési költségek miatt újra el kellett halasztani a fejlesztést.
A 90-es években főként az ABS rendszerek valamint új támogatók megjelenésével újra leporolták a már szinte füstbe ment terveket és sikerült végre egy szériaérett autóval előrukkolni.
A C6W jelzést viselő hatkerekű sportautó 300 km/órás sebességre képes, a középre beépített V8-as, 4,2 literes 380 lóerős Audi motornak köszönhetően. A hajtott hátsó kerekek összesen 450 newtonméteres nyomatékot képesek az útra vinni.
Az C6W független kerékfelfüggesztést kapott, dupla háromszög lengőkarral és fekvő helyzetű rugóstagokkal, amelyek egy kukucskálón keresztül az utastérből is láthatóak.
A négy kormányzott kerék előnyökkel jár a hagyományos autókhoz képest. Jelentősen nő a tapadás és ezzel együtt a fékhatás is növekszik. A négy első abroncs jelenléte csökkenti a gumik vízre felúszásának (aquaplaning) esélyét, valamint egy esetleges defekt esetén is nagyobb biztonságban vannak az utasok. Ezen előnyöket azonban nem sokan fogják élvezni, mivel évente mindössze 6-8 darab gyártását tervezik.
A csupán 1150 kilogrammos, karbon karosszériás sportautó 4,18 méter hosszú, 1 centi híján 2 méter széles és mindössze 108 centiméter magas. A sportosan leegyszerűsített utastérbe az A-oszlopra függesztett ajtókon keresztül szállhatnak be a kiváltságosok.