Körülbelül két ével ezelőtt az FIA hozott egy szabályt, amely fokozatosan kiszorítja a rali legmagasabb osztályából az összkerék-hajtású autókat. Ennek a rendelkezésnek áldozatává válnak a WRC-k is. A ma hallatlanul népszerű, százmilliók által rajongva követett rali világbajnokságon 2006-tól egészen biztos, hogy nem vehetnek részt négykerék-hajtású WRC raliautók. A négykerék-hajtásról a hátsó-, vagy elsőkerék-hajtásra való átállási folyamat már 2004-ben elkezdődik.

Az indokokról Ferjánz Attila, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke annyit mondott, hogy az FIA részben az összkerék-hajtás költségessége miatt döntött így, de az ügy hátteréről nem kívánt mást mondani.

Ez az előírás a magyar ralibajnokságot is érinti. Így a nem FIA futamokon elvileg el lehet majd indulni összkerekes autókkal, akár WRC-kkel is, csakhogy eredményük az értékelésbe nem számít bele.

Saját örömre 2006-tól is lehet A-csoportos, 4×4-es autókkal versenyezni, de az értékelésen kívüli indulásra szinte lehetetlen szponzort találni. Az FIA versenyeken, például a jövőre már 10-szeres EB-szorzójú Budapest Ralin, vagy az 5-szörös szorzóra emelkedő Fehérvár Ralin nem állhatnak rajthoz.

Azt még nem tudjuk, hogy mindez az N-csoportra is vonatkozik-e. A jövőben minden attól függ, hogy az autógyárak milyen irányba indulnak el, mely sorozatot favorizálják. Az FIA például a Szuper 1600-as autókat, a Junior WRC-ket preferálja.