



A katalán futamot követően a csapat Jerezben tesztelte az autókat. A programban a futómű-beállítások vizsgálata szerepet az első helyen. A felfüggesztés finomhangolása mellett új alkatrészeket is kipróbált a kerékfelfüggesztésben a két versenyző.
Frank Diefenbacher és Jordi Gené ugyanazokkal a motorokkal indul a francia Magny-Cours-i pályán is mint Barcelonában. Ebből fakadóan nem várható, hogy a gyors szakaszokon csökkenne a különbség az egyenesekben gyorsabb Alfák, illetve BMW-k és a két gyári Toledo között. A Seatok a futómű-beállításokról szerzett új tapasztalatokkal a kanyargós részeken lehetnek igazán gyorsak.
A tesztelést követően a Seat Sport motorsport részlege kismértékű, de minden területet érintő előrelépésre számít.
Frank Diefenbacher az aprólékos munkával töltött tesztelést követően a következőket mondta: “Az autó és a csapat Barcelonában mutatott teljesítménye alapján a Toledo Cupra ütőképes versenyautó. Most azon van a hangsúly, hogy a jó alapokat biztosító autót továbbfejlesszük, ami sokáig tart. Azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, nem kell mindenáron az eredményekért hajtanunk. A cél Magny-Cours-ban a célba érés és minél több versenykilométer megtétele.”
A Forma-1-es mezőnyt is fogadó Magny-Cours nagyon gyors pálya. Az aszfaltcsík teljes hossza 4250 méter. A pálya szélessége 10,4 és 18 méter között változik. Hosszú egyenesek és szűk hajtűkanyarok teszik izgalmassá a Magny-Cours-i versenypályát.
