Egy Volvo P 1800 kupéval új rekordot állított fel Iry Gordon. Az amerikai úr 1966 óta jár a piros Volvóval, a kétmillió mérföld megtétele során több mint hatezer alkalommal tankolta tele az autót. A most hatvan éves tanár átszámítva 3,2 millió kilométert hagyott maga mögött az Angyal című tévésorozatban is szereplő kocsival.
Gordon autója már 1998 óta szerepel a Guinness Rekordok Könyvében, mint az egy tulajdonosnál a legnagyobb futásteljesítményt elérő magánautó. A kétmillió mérföldes álomhatár átlépését követően Iry Gordon azt nyilatkozta, hogy az autó alkatrészei még alkalmasak lehetnek újabb egymillió kilométer megtételére, de a saját élettartamát illetően már nem merne ennyire derűlátóan nyilatkozni.
A Volvók elismerten megbízhatóak és tartósak, de nem csak ezen múlt a piros P 1800-as egyedülálló élettartama. A mérföldmilliomos úr néhány minden autótulajdonosnak megszívlelendő tanácsot is ad.
Az első, hogy olyan autót vegyünk, amelyik közel áll szívünkhöz, egy nem kedvelt kocsira senki nem vigyáz annyira. Fontos az olaj és az olajszűrő rendszeres cseréje, Gordon szerint nem érdemes többféle olajat használni, egy azonos olajtípus viszont állandó minőséget garantál. Gyári alkatrészek és Volvo szakszerviz nélkül az ő autója sem érte volna el a kivételes futásteljesítményt. Ajánlatosnak tartja a rendszeres autómosást és a karosszéria viaszos konzerválását legalább évente kétszer. Gordon tapasztalat szerint a nagy forgalmú benzinkutaknál érdemes tankolni, mert a csekély forgalmú kutak benzinje ritkán frissül és elöregedhet.
