

Idén az eddigieknél is jobban vártuk a nagy napot. Meghívtuk ugyanis a tokaji POLSKI FIAT Tisza Klubot, valamint a márka rajongóit tömörítő szlovák és lengyel egyesületeket.
Tokajból hajnali fél háromkor indultak, hogy csatlakozhassanak a Budapestről fél nyolckor induló konvojhoz. A kisautók igényeinek megfelelően tervezett és előre nem látott meghibásodások miatti pihenőket beiktatva tíz óra után érkeztünk Győrbe.
Már útközben megkaptuk az örömteli hírt: Szlovákiából mintegy negyven autós küldöttség érkezett. Talán még ennél is boldogabban fogadtuk azt az egy, türkizzöld kispolszkit, amely két fiatal utasával pénteken indult Lengyelországból, és épségben eljutott Győrig.
A több mint száz FIAT 126-os hamar elfoglalta az áruház parkolójában nekik fenntartott helyet. A jelentkezési lapok kitöltését követően kezdődtek a versenyek: az egérkamion-tolás, a gyorsasági majd a lassúsági verseny, ahol egy adott szakaszt minél hosszabb idő alatt kellett megtenni, de úgy, hogy a kerék nem állhat meg. Végül a szlalom következett. A kocsik szépségét a közönség és a zsűri is értékelte.
Médiatámogatónk, a győri BMC Rádió félóránként tudósította hallgatóit a helyszínről; a találkozó résztvevői a Tesco jóvoltából dedikált videókazettát nyerhettek, a BMC pedig teljesítette zenei kívánságainkat.
Míg az eredményeket összesítettük, az AD Stúdió utózenekara, a Maché lépett fel.
A legtöbb kategóriában szlovák autó és sofőr nyert: ők vihették haza az oklevelet, a kupát, az ajándékokat.A díjkiosztó után következett a nap fénypontja: a felvonulás. A dudáló, villogó vidám konvoj az áruháztól a gokart-pályáig hajtott.
Akárcsak az idő, a hangulat is remek volt. A külföldiekkel szlovák-magyar tolmács illetve az angol nyelv segítségével tartottuk a kapcsolatot. Biztosan állíthatjuk: mindenki nagyon jól érezte magát, felejthetetlen emlékeket szerzett. Ezt jelzi, hogy a tokajiak, a szlovákok és a lengyelek is meghívtak minket következő találkozójukra, valamint klubunk internetes levelezőlistáján is csak felsőfokban beszélnek erről a szombatról.
