


Frankfurtban láthatja először a nagyközönség az autót, amelyben összesen négy személy foglalhat helyet a vajszínű bőrrel borított négy kagylóülésben. A műszerfalat és a kardánboxot is bőr borítja, ám fekete színű, amelyet sűrűm szakít meg némi krómdíszítés, de bőrből készült a padló borítása is. Az autó belsejében a hátsó részt körbe nagyon szépen kidolgozott fa borítja. Szintén krómmal keretezték a műszerfal és a középkonzol kerek óráit. Látványos megoldás, hogy a műszerfal műszerei az óra járásának megfelelően haladnak, de jobbról balra, tehát alul fordulnak át.
A vezetőnek olyan felszerelések segítenek, mint az beszédhangra működő Telematic rendszer, ami vezérli a tévét, a légkondicionálót és a telefont is, amelyhez internet kapcsolat is tartozik. Ahhoz, hogy a vezető az autóba bejusson, a legújabb trend szerint nincs szükség kulcsra, elektronikus úton történik a felismerés és az ajtó nyitása is, mivel kilincs nem áll rendelkezésre. Az autó elülső Xenon fényszórói követik a kormánykerék mozgását kanyarodáskor, míg a féklámpák annak megfelelően világítnak, amilyen erősen nyomja a vezető a fékpedált.
Az R-Coupe mozgatásáról a kocsi orrába szerelt négyliteres V8-as erőforrás gondoskodik. A sebességváltás a kormányon elhelyezett, a Forma-1-et idéző gombokkal lehet. Hatalmas 21 colos felniken gördül a tanulmányautó, amelyek mögött hatalmas féktárcsák kaptak helyet.