Nem panaszkodhatnak a Subaru-nál sem. Az első öt között három autójuk is ott van
Mivel Tommi Makinen minden szakaszon elsőként hajtott át, meggyűlt a baja az utak minőségével
Még versenyben van mindkét Citroen Xsara WRC az első murvás versenyükön. A képen Philippe Bugalski látható
Lehet, hogy jobban járt volna a Peugeot, ha Panizzi fivéreket nevezi a versenyre. Ők ugyanis az összetett verseny hatodik helyén állnak az első nap után
8 fotó
48. alkalommal kerül megrendezésre az Acropolis Rali. A verseny otthont ad a FIA Super 1600-as versenysorozatának is, melyben 1.6 literes elsőkerék-hajtású kocsik vesznek részt. A Másik érdekesség, hogy másodszorra szerepel világbajnoki futamon a Citroen csapat Xsara WRC-je.

Az Acropolis Rali első napján hat gyorsasági szakasz várt a párosokra, összesen 143.5 kilométert kellet versenykörülmények között teljesíteniük. A versenyzők legnagyobb ellenfele a talaj: az utakon lévő sok apró kő szinte eszi a gumikat és többször defektet is okoznak. Szintén nagy gondot okoz a meleg, még nagyobb terhelést róva a már amúgy is kihegyezett motorokra.

Francois Delecour számára nem kezdődött valami jól a görög rali, a verseny előtt ugyanis egy kisebb baleset érte. Biciklizni ment, a pólóját levette és a kerékpárra akasztotta, és az a Murphy törvénynek megfelelően beakadt a küllők közé. A baleset után azonnal korházba szállították, ahol megállapították, hogy nem tört el semmilye, csak kificamította a csuklóját.

1. gyorsasági: MENDENISTA (26,92 Km)

Richard Burns (Subaru Impreza WRC) teljesítette leggyorsabban az első gyorsasági szakasz távját, akit csapattársa Petter Solberg követett. A Norvég fiú mindössze egyetlen tized másodperccel volt lassabb a brit pilótánál. A tavalyi világbajnok Marcus Grönholm (Peugeot 206 WRC) is mindössze kettő tizeddel volt lassabb Burns-nél, így övé lett az abszolút harmadik hely.
Alig tett meg a versenyben öt kilométert a Peugeot-tal versenyző Didier Auriol, már fel is kellet adnia, ugyanis a 206 WRC-ben tönkrement a kuplung. A murván először induló Citroen Xsara WRC-k nem szerepeltek túl fényesen az első szakaszon, Thomas Radstrom 27.2, míg Bugalski az 34.6 másodperces hátrányt gyűjtött be.

2. gyorsasági: PALEOHORI (10,85 km)

A Subaru-val versenyző Solberg-Mills páros hajtott a leggyorsabban a második speciál szakaszon, ezzel az összetettben is átvették a vezetést. Úgy tűnik, hogy kezd beérni a Subaru csapat döntése a versenyző választással kapcsolatban. A skandináv fiút csapattársa Markko Martin követte, aki – írd és mond négy tizeddel volt lassabb nála. Bár itt meg kell jegyezni, hogy a Martin-Park páros jóval “később” rajtol, így az előttük elhaladók már letisztítják a pályát a kövektől és ez nem elhanyagolható előny. Az előző versenyen, Cipruson például az utolsó előtti nap utolsó gyorsaságiján Colin Mcrae-nek a cél előtt pár száz méterrel a csapat egyik embere táblán bemutatta, hogy mennyit is lassítson, hogy az összetettben elé kerüljön Burns. Másnap Burns így az összes szakaszon az élről indult és takarította a pályákat McRae-nek, aki így nyerni tudott.
A Grönholm-Rautiainen páros volt a harmadik leggyorsabb a közel 11 kilométeres szakaszon, mindössze hét tized volt a hátrányuk.
Tommi Makinen a Mitsubishi négyszeres világbajnoka defektet kapott, ezért csak lassabb tempóval tudta a távot teljesíteni. Míg Alister McRae-nek a Hyundai Accent WRC-ben a turbónyomással adódtak problémái, addig Harri Rovanpera a Peugeot 206 WRC hátulját törte össze kissé.

3. gyorsasági: INOHORI (23,00 km)

Markko Martin (Subaru Impreza WRC) szerezte meg az abszolút időt az Acropolis Rali harmadik speciálszakaszán. Másodikként a Grifone csapat színeiben induló Panizzi fivérek értek célba. Petter Solberg a nap meglepetés embereként érkezett harmadikként a célba, 4.4 másodperces hátrányt gyűjtött be.
Thomas Radstrom-Tina Thörner páros behozta a Citroen Xsara WRC-t a negyedik helyre.
A Peugeot csapat technikai kálváriája Görögországban is folytatódik. Három gyorsasági alatt két autójukat veszítették el. Marcus Grönholm Peugeot-jával nem tudott kikerülni egy követ, ami összetörte az olajteknőt, így a verseny feladására kényszerült. A pech-sorozat miatt a Peugeot csapat már biztosan nem szerez pontokat az Akropolisz Ralin, ugyanis ezt a két pilótát nevezték a csapatversenyre.
A Subaru csapat japán pilótája, Toshihiro Arai egy defekt miatt két perces hátrányt szerzett a harmadik gyorsaságin.
Három teljesített szakasz után az összetettben az élen a Solberg-Mills páros állt (Subaru Impreza WRC), őket a csapattársaik a Martin-Park duó követte 2.5 másodperces lemaradással. Harmadik helyen a Colin McRae-Nicky Grist páros állt Ford Focus WRC-vel, hátrányuk 8.4 másodperc.

4. gyorsasági: PAVLIANI (24,45 km)

Három gyorsasági után a negyediket már nem Subarus pilóta nyerte, hanem a Forddal versenyző Colin McRae. Őt csapattársa Francois Delecour követte, aki mindössze egy tizeddel volt lassabb nála. Jobban szerepel a gyári autóknál a Panizzi fivérek Grifone-s Peugeot-ja, ismét a harmadik legjobb időt autózták. Petter Solberg aki továbbra is vezette az összetett versenyt, autózta a negyedik időt, ő mindössze 1.2 másodperccel volt lassabb McRae-nél. Arai-Macneall páros Subarujának motorterében tűz ütött ki, ezért el kellet búcsúzniuk a további versenyzéstől.
A Hyundai Accent WRC-vel versenyző Kenneth Eriksson 16 (!!!) perces hátrányt gyűjtött össze turbó és kormánymű problémák miatt.

5. gyorsasági: ELATIA (31,40 km)

Egyetlen autó sem ment végig a speciálszakaszon ugyanis a rendezőség törölte azt a versenyből. Annyi néző állt az utak mentén és magán az úton is, hogy a rendezők túl veszélyesnek ítélték azt.

6. Gyorsasági: MENDENISTA (26,92km)

A mezőny visszatért a reggeli első gyorsasági helyszínére. A medenistai szakaszon Colin McRae volt a leggyorsabb Ford Focus WRC-vel. A skót pilóta csapattársa a spanyol Carlos Sainz szerezte meg a második időt, 9.8 tized másodperccel maradt el McRae-től. A Rovanpera-Pietilainen páros érkezett harmadikként a célba, ők Peugeot 206 WRC-vel versenyeznek, és habár gyári autóval hajtanak mégsem szerezhetnek pontot a csapatnak, ugyanis a csapatversenybe őket nem nevezték. A nap végére a Makinen-Mannisenmaki páros is tudott egy jó eredményt hozni, a negyedik időt autózták. Nekik egy defektekkel gyűlt meg a bajuk, ugyanis a verseny első napján Tommi Makinen indult minden gyorsaságin az élről, mert ő vezeti a világbajnokság összetett pontversenyét. Ez számár sokkal rosszabb útviszonyokat jelentett, neki kellet letakarítani az útról a köveket.

Az első nap után az összetett versenyben a következő eredmény alakult ki:

1. McRae-Grist Ford Focus WRC
2. Sainz-Moya Ford Focus WRC +21.1
3. Burns-Reid Subaru Impreza WRC +33.0
4. Martin-Park Subaru Impreza WRC +43.6
5. Solberg-Mills Subaru Impreza WRC +58.1
6. Panizzi-Panizzi Peugaot 206 WRC (Grifone) +1 perc 05

Az N csoportban a nap végére a következő sorrend alakult ki:

1. Pozzo-Stillo Mitsubishi Lancer
2. Trelles-Del Buono Mitsubishi Lancer +39.8
3. Ligato-Garcia Mitsubishi Lancer + 3 perc 29.1

Az S 1600-as karegóriban az eredmények:

1. Duval-Fortin Ford Puma 1.6
2. Rousselot-Mondesir Ford Puma 1.6 +58.5
3. Loeb-Elena Citroen Saxo + 1 perc 37

Június 16-án, az Akropolisz Rali második napján összesen hét gyorsasági vár a mezőnyre, 123.36 kilométer hosszan.