A Somaris 2011 óta gyárt elektromos autóbuszokat. A lengyel cég  áltál használt 10-15 évvel ezelőtti energiatároló berendezései még más technikai színvonalat képviselnek, mint a napjainkban készülők. Annak érdekében, hogy az első generációs elektromos buszok még megmenthetők legyenek, a Solaris bevezette a “retrofit” lehetőséget, amely többek között az akkumulátorok, valamint a hajtásrendszer egyes elemeinek, így például az elektromotor cseréjét foglalja magában. 

Ma már több ezer városi elektromos busz falja a kilométereket. Ezek között akadnak olyanok, amelyek már közel egymillió kilométert tettek meg. A retrofit, azaz elektromos buszok alkatrészeinek garanciaidő utáni cseréje lehetővé teszi az üzemeltetők számára, hogy maximalizálják az e-mobilitásba történő befektetéseik megtérülését a Solaris szerint. A zéró lokális kibocsátású járművek utólagos modernizálása magában foglalja az energiatároló berendezések modernizálását, illetve hatékonyabbá tételét. 

5 fotó

 

“A főegységek első cseréjét az MPK Kraków közösségi szolgáltatónál hajtottuk végre, de készen állunk arra, hogy ezt a megoldást a Solaris valamennyi európai szerviz pontján elérhetővé tegyük” – árulta el Marco Franza, a Solaris Bus & Coach szolgáltatási igazgatója. Hozzátette: az utólagos átalakítás nemcsak akkumulátor-elektromos autóbuszokra vonatkozik, hanem a trolibuszokra és a jövőben a hidrogénüzemű autóbuszokra is. A gyár teljeskörű kiszolgálást biztosít a részletes elemzésektől és dokumentációktól kezdve a korábban használt akkumulátorok begyűjtésén át, egészen az újak beszereléséig. A retrofit eljárás során többek között az akkumulátor hőkezelő rendszer cseréjét, szoftverfrissítését is elvégzik. 

A Solaris az LFP, NMC, vagy LTO akkumulátor-technológiák esetén egyaránt elérhetővé teszi a telepek cseréjét. A városi autóbuszok ilyen irányú “felújításánál” nemcsak a várható akkumulátor-élettartamot, hanem az üzemeltetők töltési és felhasználási gyakorlatát is figyelembe veszik. A lengyel cég jelenleg 20 e-busz akkumulátorcseréjén dolgozik, amelynek része tizenhét Urbino 12-es, illetve három Urbino 18-as elektromos modell. Később Berlinben, Hamburgban, Párizsban és Varsóban is szóba jöhet a villanybuszok utólagos korszerűsítése. 

A Solaris eddig összesen 6300 akkumulátor-elektromos, troli-, illetve üzemanyagcellás autóbuszt értékesített.