Az utóbbi években egyre többször hallani, hogy kínai gyártók lépnek be az európai haszongépjármű-piacra. Ez, leginkább a buszok terén, európai üzemek létesítésével is jár. Úgy tűnik, hogy a legfrissebb történés arra is rávilágít, hogy ennek ellenkezőjére, tehát egyes európai gyártók kínai piacra lépésére is akad példa. 

A Traton Csoport kezében lévő cég, a Scania bejelentette, hogy végrehajtotta történetének egyik legnagyobb beruházását. A svéd gyártó a Csiangszu tartományban található Rugao városában nyitotta meg kínai összeszerelő üzemét és egyben ázsiai ipari központját. A mintegy 800 ezer négyzetméter alapterületű gyár éves kapacitása eléri az 50 ezer járművet. Az üzem létrehozása mintegy 2 milliárd euróba került, és a Scania ezzel háromezer munkahelyet hoz létre. 

3 fotó

 

Miért különleges a Scania beruházása? Nos, a södertaljei központú cég az első nyugat-európai teherautó- és buszalvázgyártó, amely engedélyt kapott egy saját tulajdonú gyár létesítésére. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a Scania immáron 60 éve jelen van a kínai piacon. Mivel az új ipari központban egy kutatás&fejlesztési részleg is helyet kapott, ezért az új gyár lehetőséget teremt arra, hogy a vállalat tovább erősítse a jelenlétét a világ legnagyobb teherautó piacán. 

Kínában 8-900 ezer teherautó készül évente, ezzel szemben az Európai Unióban körülbelül 600 ezer teherautó gördül le a gyártósorokról. Ennél is érdekesebb adat, hogy Kínában egyre nagyobb arányt képvisel az akkumulátor-elektromos teherautók aránya az újonnan eladott tehergépjárművek tekintetében. 2023-ban már több mint 25 százalékot tett ki az újonnan eladott teherautók között a környezetbarát teherautók részesedése. 

Az új üzemben a Scania egyfelől a meglévő palettáján található vontatóit és merev alvázas teherautóit fogja gyártani, de várhatóan a kizárólag az ázsiai piacokra fejlesztett Next Era típuscsalád tagjai is az új üzemben fognak készülni.