A svédországi Kiruna évek óta komoly projekten dolgozik. A település a világ egyik legmélyebben fekvő vasércbányája felett helyezkedik el. Mivel egy ideje bővítik a bányát, ezért egy kisebb városrészt át kell költöztetni biztonságos területre. A feladat rengeteg időt és energiát vesz igénybe, de megvalósításához a különféle házak és épületek elszállítása is hozzátartozik. Korábban beszámoltunk róla, hogy a népszerű influenszer, Angelica Larsson is részt vett egy nagyobb ház mozgatásában

A BBC szerint nemrég ennél is nagyobb kérdést oldottak meg a helyiek. A feladat teljesítéséhez szükség volt két, túlsúlyos és túlméretes rakományok vontatására alkalmas nyerges vontatóra. Ezekhez olyan speciális trélereket kapcsoltak, amelyek egyenként 224 darab gumiabronccsal rendelkeznek. Ezekre került rá a 113 éves templom több nagy teherbírású acélgerenda segítségével. 

Az épülettel legalább öt kilométert kellett megtenni, de a statikai sérülések elkerülése végett csak nagyon lassan lehetett haladniuk a vontatóknak. Azokon az utakon, ahol a templom haladt, szükségessé vált a közvilágítás leszerelése is, mivel a fotók tanúsága szerint az épület jóval szélesebb volt, mint egy kétsávos út. Emiatt óránként csak 500 métert tudtak megtenni. A 672 tonnás építmény költöztetése mindennel együtt két napot vett igénybe, és a helyiek élő internetes közvetítés keretében követhették nyomon a projektet. 

Magyar szemmel furcsának tűnhet, miért költöztetnek arrébb egy templomot, de az épületet arrafelé nagy becsben tartják. A svéd Lappföldön található épületet eredetileg Gustaf Wickman tervezte, aki 1916. augusztus 22-én hunyt el Stockholmban. Az épület tehát jelenleg hozzátartozik a svéd építészeti örökséghez, jelentőségét tovább növeli, hogy formája a finnugor nép, a számik hagyományos, sátorszerű kunyhóira („lávvuira”) emlékeztet, emellett szecessziós elemeket is felvonultat.

Wickman munkássága jelentős hatással volt a svéd építészetre, így a helyiek hallani sem akartak arról, hogy lebontsák az épületet. Ráadásul eredetileg Kiruna lakosainak adományaiból építették, így azt sem szeretnék, hogy kárba vesszen az ősök által befektetett összeg. A költöztetést állítólag még a svéd király, XVI. Károly Gusztáv is aggódó figyelemmel kísérte a helyszínen. 

Kiruna költöztetése várhatóan 2035-ig tart, addig – a lakóépületek, családi házak mellett – összesen 20 történelmi fontosságú épület számára kell új helyet keresni.