Az elmúlt héten, a budapesti busztüzek kapcsán sokan fejezték ki aggodalmukat a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok kapcsán. Éppen ezért érdemes megnézni, hogy más városokban is történtek-e hasonló esetek, és ha igen, akkor milyen intézkedésekkel próbálták megelőzni a további baleseteket? Milyen okok húzódnak meg ezek mögött, és milyen válaszokat adtak rájuk a helyi hatóságok?

A következőkben néhány nemzetközi példán keresztül próbálunk választ találni arra, hogy a busztüzek vajon elszigetelt eseteknek tekinthetők-e, vagy egy nagyobb rendszerhibára utalnak. 

24 órán belül két busztűz 

A BBC szerint Londonban augusztus elsején, Wennington közelében az A13-as autópályán gyulladt ki egy emeletes busz, de szerencsére senki sem sérült meg, mivel egyáltalán nem is szállított utasokat. Az eset miatt le kellett zárni a forgalom elől ezt az útszakaszt. A helyi közlekedésszervező, a TfL és az érintett busz üzemeltetője, az Arriva közös erővel nekilátott az eset kivizsgálásának, de egyelőre nem tettek közzé részleteket. Előző nap, július 31-én viszont már olyan emeletes busz gyulladt ki, amelyen utasok is voltak. Ráadásul az eset a forgalmas londoni belvárosban, a Great Portland Streeten történt. Szerencsére az utasokat sikerült időben kimenekíteni az Alexander Dennis Enviro 400 típusú autóbuszból. 

Mindkét esetben dízelüzemű autóbusz volt érintett, ezért az ottani hatóságok alapvetően háromféle problémára gyanakodnak. Az egyik, hogy túlmelegedés lépett fel a motortérben, a másik pedig, hogy rövidzárlat keletkezett a buszok elektromos rendszerében. Emellett egy esetleges üzemanyag-szivárgás is vezethet tűzhöz. Annyi biztosra vehető, hogy Londonban és a délkeleti régiókban Amber-szintű (jelentése: borostyán) hőségriasztás volt érvényben augusztus 1-14. között, mivel a hőmérséklet több napon át elérte a 33-34 Celsius-fokot.

A két eset ellenére a TfL még nem rendelt el átfogó vizsgálatot az összes londoni busz esetében, ugyanakkor szorosan együttműködik a londoni tűzoltósággal az esetek kivizsgálásában. 

A megelőzésen van a hangsúly? 

A londoni esetek nem teljesen számítanak elszigeteltnek Európában, ugyanis július elején Görögországban, Volos városában gyulladt ki egy Mercedes-Benz Citaro típusú városi autóbusz. Szerencsére ennél az esetnél is sikerült időben kimenekíteni az utasokat. Fontos megjegyezni, hogy Görögországban, különösen a nyári hónapokban, rendkívüli hőség és szárazság jellemző, ami fokozza a járművek túlmelegedésének kockázatát. Az, hogy idén nyáron egyelőre csak ezt az egy esetet jegyezték fel, az annak köszönhető, hogy görög közlekedési hatóságok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a busztüzek megelőzésére. 
 
Az ezzel kapcsolatos intézkedések közül talán az egyik legfontosabb, hogy az idei évtől kezdve akár nyolcezer eurós bírság is járhat a műszaki állapot elhanyagolása miatt. Emellett az újabb buszokat már olyan szenzorokkal szerelik fel, amelyek érzékelik, ha a motortérben túlmelegedés jelentkezik. A görög hatóságok továbbá figyelik az európai visszahívásokat, és automatikusan riasztást küldenek az üzemeltetőknek, különösen olyan alkatrészek esetén, amelyek tüzet okozhatnak. (Az európai visszahívásokról a Vezess is rendszeresen beszámol.) Görögországban egyébként átlagosan évente egyszer kiég valamilyen városi vagy turistabusz. Arra is van példa, hogy erdőtűz miatt gyullad ki autóbusz. 
 
Vajon máshol is kigyulladnak a buszok? 1

A fotó csak illusztráció!

 
A teljesség kedvéért még fontos hozzátenni, hogy Európán kívül is van olyan város, ahol fejtörést okoz ez a probléma. Új-Zéland legnagyobb városában, Aucklandban is lángra kapott egy autóbusz néhány nappal ezelőtt a reggeli órákban. Mivel senki sem tartózkodott a dízelüzemű autóbuszon, ezért senki sem sérült meg. Az esettel foglalkozó médiumok megjegyzik, hogy idén ez már nem az első eset, mivel májusban egy utasokkal teli dízelbusz gyulladt ki Aucklandban. 

Budapestre rájár a rúd? 

A fenti eseteket figyelembe véve azonban sehol sem volt annyi busztűz rövid időn belül, mint a fővárosban. Három esetben a BKK megrendelésére közlekedő városi busz volt érintett, egy alkalommal pedig egy turistabusz gyulladt ki az M0-son az elmúlt héten. Bízunk benne, hogy több ilyen eset már nem fordul elő. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy az összes autóbusz átvizsgálása mellett további intézkedésekre lehet szükség. Ezen a téren értékes tapasztalatcserére kerülhet sor akár Londonnal, akár a görög hatóságokkal. 
 
Mit tegyél, ha kigyullad a busz, amin utazol? Olvasd el ezt a cikkünket a fontosabb tudnivalókért.