Az európai elektromos buszpiac vezető gyártója, a Yutong befejezte megújult intercity autóbuszának tesztelését. Az IC12E típusú járművet még az UITP Kongresszuson leplezték le júniusban. Ezt követően egy több mint 1200 kilométeres tesztkörútra mentek vele. 

Az autóbusz útja Németországból – Dánián, Svédországon át – egészen Norvégiáig vezetett. Az első, Hamburg és Koppenhága közötti szakaszon 510 kilométert tett meg, amelynek eredményeképpen a 99 százalékos akkumulátor-töltöttség 28 százalékra esett vissza. A Koppenhága és Helsingborg közötti útszakaszt még töltés nélkül teljesítették, de aztán 13 százalékos töltöttségnél megálltak tölteni. A tapasztalatok szerint a teljes töltés eléréséhez 1 óra 40 percre volt szükség. Az út onnan folytatódott tovább Göteborg felé és Oslóig már egyáltalán nem kellett tölteni az akkumulátorokat. 

Az autóbusz a norvég 20 százalékos emelkedőkkel is megbirkózott és végül sikeresen beért Oslo-ba. Az intercity busz tehát összesen 1272 kilométer tett meg mintegy 0,7 kWh/km-es átlag energia-felhasználással. 

Új szegmensben hódíthat az elektromos hajtáslánc 1

A modellt kifejezetten a városközi utasszállításra ajánlják. Az autóbusz 12,66 méter hosszú, 3,5 méter magas és 2,55 méter széles. Összesen 59+1+1 ülőhely (vagy 45+1+1)  található a fedélzetén, vagyis a dízelbuszokkal megegyező kapacitással büszkélkedhet. Az akkumulátorokat nem a tetőre, hanem az alvázba integrálták.

A megrendelők 400 vagy 466 kWh kapacitású akkumulátor-csomaggal kérhetik. A legnagyobb kapacitás esetén egy feltöltéssel 610 kilométert tud megtenni, SOC-kalkuláció szerint. A megoldás hátránya, hogy valamivel kisebb, 4,5 köbméteres csomagtér áll rendelkezésre az autóbuszon, mivel egy ugyanilyen felhasználásra tervezett dízelüzemű, 12,1 méter hosszú intercity busz raktere 5,2 köbméter. 

Új szegmensben hódíthat az elektromos hajtáslánc 2

A 19,5 tonnás össztömegű autóbuszt egy 292 lóerős  (215 kW) állandó teljesítményű villanymotor hozza mozgásba, de ennél erősebb, akár 340 lóerős állandó teljesítményű villanymotorral is megrendelhető.

A Yutong tovább folytatja az IC12E intercity busz európai bevezetését, így nincs kizárva, hogy a közel jövőben felbukkanhat az öreg kontinens útjain. Amennyiben sikeres lesz a kínai gyártó próbálkozása, abban az esetben új szegmensben indulhat el az e-hajtáslánc térhódítása Európában, eddig ugyanis leginkább a városi buszok terén számított népszerűnek az akkumulátor-elektromos hajtásrendszer alkalmazása.