Bár az elektromos hajtáslánc előnyei tökéletesen kihasználhatók lennének a hulladékszállító teherautók terén, hazánkban egyelőre ez még gyerekcipőben jár. Egy grandiózus tesztprojekt révén azonban mindez jelentősen megváltozhat a jövőben. Kedden két-két elektromos kukásautót adtak át Nyíregyházán és Debrecenben, amelyek immáron nem elektromossá átalakított kukásautók, hanem már eleve akkumulátor-elektromos hajtásrendszerrel gördültek le a gyártószalagról Franciaországban. 

A gépjárművek átadását Nyíregyháza kezdte a sorban.  “A szemétszállítók károsanyag-kibocsátása gyakorlatilag nulla. Első körben két darab jármű áll forgalomba, de reményeink szerint az év végéig megérkezik a harmadik is. Néhány éve a CNG-buszokkal is sokat tettünk a szennyezés csökkentéséért, és elmondhatjuk, a korszerű járművek a régi dízel buszokhoz képest sokkal kevesebb káros anyagot juttatnak a levegőbe. Számunkra óriási öröm, hogy a nyíregyháziak fogékonyak a környezetbarát megoldásokra, és értékelik is az elmúlt években elért eredményeket“- jegyezte meg dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. 

15 fotó

Egyéves tesztidőszak 

A projekt a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. szakmai koordinálásával valósulhatott meg.  “Számunkra két oldalról fontos ez a projekt. Az egyik része a szemlélet-formálás, hogy a zöld mobilitást minél szélesebb körben népszerűsítsük a lakossági, valamint a vállalati szektorban. A másik, hogy ilyen alternatív hajtású hulladékgyűjtő járművekkel kapcsolatos teszt nem volt még Magyarországon. A projekt keretében összesen 5+2 elektromos hajtású kukásautó kerül beszerzésre. Valamennyi jármű a három helyszínen egyéves tesztidőszakban vesz részt. Ezt követően látni fogjuk, hogy az ilyen gépjárművek mennyire lehetnek alkalmasak Magyarországon a rendszeres használatra, illetve, hogy pontosan milyen hulladékgyűjtési feladatokra használhatók” – emelte ki Kövecses Péter, a HUMDA hulladékgazdálkodási szakértője. 

Vadonatúj Renault kukásautókat tesztelnek Magyarországon 6

Az újdonságok új Renault-logóval büszkélkedhetnek

Vadonatúj Renault kukásautókat tesztelnek Magyarországon 7

Korszerű, minden igényt kielégítő vezetőtér

Elsődlegesen szeretném megköszönni a bizalmat, igyekszünk azt megszolgálni. Fontosnak tartom kiemelni, hogy nemrég szerveztünk egy gyárlátogatást a projektben részt vevők számára, amelynek keretében egy olyan hulladékkezelő céget is meglátogattunk, ahol már több mint kétszáz elektromos hulladékszállító van üzemben. A példa tehát él és adott mindenki számára.  Biztosíthatok mindenkit, hogy a teszt sikere érdekében mindenben partnerek leszünk a szervizhálózatunkon keresztül” – hívta fel a figyelmet Szabó Béla, a Renault Trucks Magyarország elektromobilitásért és termékminőségért felelős szakértője. 

Kétféle modellváltozat 

Az átadó ünnepségen egy kéttengelyes, 18 tonnás Renault D Wide E-Tech, valamint egy 26 tonnás, háromtengelyes Renault D Wide E-Tech típusú hulladékszállító volt látható. Közös jellemzőjük, hogy 200 – 375 kWh kapacitású akkumulátor-csomagokkal szerelik őket. A nikkel-magán-kobalt (NMC) kémiájú akkumulátorok a német Akasoltól érkeznek, amely a dél-koreai Samsung celláit építi be az energiatároló egységekbe. A 600 V-os üzemi feszültségű akkumulátorok töltésére 22 kW-os fedélzeti töltő áll rendelkezésre, de akár 150 kW-os maximális teljesítménnyel is fel lehet őket tölteni. Ebben az esetben a folyamat mindössze alig két órát vesz igénybe (négy darab akkumulátor-csomag esetén).

Vadonatúj Renault kukásautókat tesztelnek Magyarországon 8

Kéttengelyes és háromtengelyes D-Wide E-Tech kukásautók

Mindkét modellváltozathoz a Seres Gépipari és Kereskedelmi Kft. készítette a felépítményt 16, valamint 20 köbméteres hulladékgyűjtő tartállyal. Kiemelendő, hogy a projekt keretében bevált és szériagyártású elektromos teherautókat szereztek be, hiszen a D Wide E-Tech immáron öt éve van sorozatgyártásban. Az azóta eltelt idő óta több mint kétezer példányt adtak át belőle. A Renault D Wide E-Tech nem ismeretlen idehaza, hiszen korábban a Waberer’s is használt ilyet, hulladékgyűjtős felépítménnyel szerelt változatok azonban most először álltak forgalomba Magyarországon ebből a típusból. 

Kukásautók a Nagyerdőben 

Debrecenben ugyancsak egy 18 tonnás D Wide E-Tech, valamint egy 26 tonnás D Wide E-Tech várta a sajtó munkatársait a Nagyerdőben, ahol már javában készültek a Campus Fesztiválra. 

A mai napon újabb lépést teszünk előre a fenntartható, zöld mobilitás irányába. Ebben kiváló partnerünk a HUMDA, hiszen több olyan minta projektünk van, amiben közösen vettünk részt és a jövőben is szeretnénk, ha jó partnerként tudnánk együtt működni, hiszen ezek a tapasztalatok hosszútávon be tudnak épülni a város életébe. Debrecen számára kiemelten fontos a zöld mobilitás, stratégiánk része, hogy a város üzemeltetésében is megjelenjenek a környezetbarát hajtásláncok. A zöld kódexünkben 50 olyan konkrét intézkedés található, amelyek az említett célokat szolgálják” – tette hozzá Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere. 

Vadonatúj Renault kukásautókat tesztelnek Magyarországon 9

Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere

Hajdú-Bihar Vármegye székhelyén, valamint Nyíregyházán is még legalább egy-egy 18 tonnás, kéttengelyes D Wide E-Tech kukásautó állhat forgalomba az év végéig. Emellett Pakson is megjelenhet az idei esztendőben a típus. Ezzel összesen három városban mehet végbe az elektromos kukásautók tartós tesztelése. Mit érzékelhetnek a helyiek mindebből? Nos, annyit bizonyosan, hogy ezek a járművek csendesen, károsanyag-kibocsátás nélkül végzik dolgukat. Mivel egy feltöltéssel legalább 250 kilométert képesek megtenni, ezért várhatóan képesek lesznek ugyanazokon az útvonalakon hulladékgyűjtés végezni, mint dízeles társaik. 

Vadonatúj Renault kukásautókat tesztelnek Magyarországon 10

Így látná egy földre dobott banánhéj a kukásautókat. A debreceni Nagyerdőben hűsöltek pár órát az árnyékban

A három-három elektromos kukásautó Debrecenbe, illetve Nyíregyházára történő forgalomba állítása 720-720 millió forintba kerül, amelyet teljes egészében az Energiaügyi Minisztérium “állt” az érintett felek helyett, egyfajta támogatásként.