A most következő történet középpontjában a hűség áll. 100 esztendő nem kevés idő, és alapvetően kevés fuvarozó vagy logisztikai cég mondhatja el magáról, hogy már legalább ennyi éve működik. Az osztrák Gartner KG azonban éppen ilyen. A lambachi székhelyű céget még Peter Gartner alapította 1918-ban, és az azóta eltelt 107 évben hatalmas vállalattá nőtte ki magát. A cég jelenleg nyolc országban van jelen Európában, összesen 22 telephellyel és 3880 dolgozóval. Emellett öt logisztikai központjuk van Ausztriában, Németországban, Magyarországon és Romániában. 

A cég életének legalább felét egy márka teszi ki: immáron több mint 50 éve a bajor MAN mellett teszik le a voksukat. Ez nem kis teljesítmény a számok által uralt fuvarozás és logisztika világában. A sikert még az F8-as típus alapozta meg, amely a V8-as erőforrások helyett a hathengeres dízelmotorokat részesítette előnyben. Az Év Teherautója verseny történetében először, 1978-ban éppen egy MAN 19.280F típusú nyerges vontató viselhette a megtisztelő címet, amelynek hajtásáról hathengeres, 280 lóerős erőforrás gondoskodott. 

A Gartner aztán nemcsak ebből, hanem az F90-es típusból is rendelt, amely 1986-ban jelent meg. Ez a modell újratervezett, aerodinamikusabb kabinnal, valamint légellenállási szempontból is kedvezőbb kialakítású lökhárítóval rendelkezett. A müncheni székhelyű cég erőfeszítéseit siker koronázta, ugyanis 1987-ben is viselhették az Év Teherautójának járó elismerést. 

4 fotó

Az osztrák cég flottájának 80 százaléka még most is MAN márkájú tehergépjárművekből áll. 2018 és 2025 között összesen 2300 teherautót szállított le az MAN számukra. Mindez a jövőben sem fog változni túlságosan, mivel a Gartner nemrég 1200 MAN TGX típusú nyerges vontatót vásárolt, amelyeket 2028-ig fognak üzembe helyezni. Ezek többsége várhatóan a tavaly bemutatott D30-as, hathengeres dízelmotorral fog készülni, amely a PowerLion hajtásrendszer része. A 13 literes erőforrás a 380‒560 lóerő közötti teljesítménytartományt fedi le. A motorhoz 14 fokozatú MAN TipMatic sebességváltó csatlakozik. 

A Gartner tehát alapvetően a dízelre és az MAN márkájú teherautókra épít, de nemrég átvették az első tisztán elektromos hajtású eTGX vontatójukat is.