Több mint 400 kilométert akart megtenni egy magyar kamionos úgy, hogy közben a menetíró készüléke folyamatos pihenőidőt rögzített – számolt be a turpisságról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Facebookon.
Miután megállították az M7-es autópályán, a sofőr kezdetben azzal magyarázta az adatok hiányát, hogy talán a készülék hibásodott meg. Amikor az egyenruhások határozottan felvetették, hogy szándékosan befolyásolja a tachográfot, annyit válaszolt, hogy „lehet”, majd ezután az alsónadrágjából előhúzott egy távirányítót. A próbaúton egyértelművé vált, hogy a kapcsoló módosítja a tachográf adatait.
Kapcsoló az alsónadrágbanKapcsoló az alsónadrágban🚛 Menet közben manipulálta a tachográfot egy sofőr az M7-es autópályán. Alsónadrágjában rejtegette a távirányítót, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei lefülelték. Több mint 400 kilométer távolságot akart megtenni egy magyar kamionos úgy, hogy közben a menetíró készüléke folyamatos pihenőidőt rögzített. A pénzügyőrök az áru és okmányok vizsgálata után a sofőr vezetési- és pihenőidejét ellenőrizték, amikor kiderült a turpisság – a gépkocsi menetíró készüléke már a kiterelés ideje alatt, illetve azt megelőzően is pihenőidőt rögzített. A sofőr kezdetben azzal indokolta az adatok hiányát, hogy talán a készülék hibásodott meg. Amikor az egyenruhások határozottan felvetették, hogy szándékosan befolyásolja a készüléket: „lehet” választ adott, majd ezután az alsónadrágjából előhúzott egy távirányítót. A próbaúton egyértelművé vált, hogy a kapcsoló módosítja a tachográf adatait. A távirányító nem kizárólag az adatok meghamisítása miatt jogsértő, használata veszélyes a közlekedés többi résztvevőjére, mert a sebességmérő-, a szervo- és a fékberendezést szintén befolyásolja. Az ügyben a pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek több, mint 1 millió forint bírságot kell majd fizetnie. A tényleges vezetési idő meghamisítása vagy eltitkolása veszélyes minden közlekedésben résztvevőre. A mágnes felhelyezésével vagy egyéb manipulációs eszközökkel a gépkocsivezetők időt akarnak nyerni, amely rendkívül kockázatos, hiszen nem a gépjárműveknek kell pihennie, hanem a járművet vezető sofőröknek. Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a NAV is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.
Közzétette: Nemzeti Adó- és Vámhivatal – 2025. január 24., péntek
Nem kizárólag az adatok meghamisítása miatt jogsértő, de a távirányító használata veszélyes a közlekedés többi résztvevőjére is, mert a sebességmérő-, a szervo- és a fékberendezést szintén befolyásolja.
Az ügyben a pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, így
a sofőrnek több mint 1 millió forint bírságot kell majd fizetnie.
A tényleges vezetési idő meghamisítása vagy eltitkolása veszélyes minden közlekedésben résztvevőre. A mágnes felhelyezésével vagy egyéb manipulációs eszközökkel a gépkocsivezetők időt akarnak nyerni, amely rendkívül kockázatos, hiszen nem a gépjárműveknek kell pihennie, hanem a járművet vezető sofőröknek.
