A lyoni Solutrans kiállításon jelentették be ünnepélyesen, hogy az új generációs Mercedes-Benz Actrost választották a 2020-as Év Teherautójának. A 24 nemzetiségből álló zsűri ezzel a díjjal minden évben azt a modellt tünteti ki, amelyik a lehető legtöbb innovációt képes felvonultatni a gazdaságosság, a biztonság, a károsanyag-kibocsátás csökkentés és a komfort terén. A győztes kiválasztásában magyar részről, a Camion Truck&Bus által delegált Boncsér Sándor is részt vett. 

Mint ismeretes a harmadik generációs modellt 2018-ban mutatta be a német gyártó, sorozatgyártása pedig ez év májusában indult el. Az Actros olyan egyedülálló fejlesztésekkel rendelkezik, mint a részleges önvezetésre képes aktív vezetőasszisztens (ADA), a holttérfigyelővel kiegészített digitális visszapillantó tükör (MirrorCam), a digitális műszerfal, a továbbfejlesztett PPC, valamint az ötödik generációs vészfékasszisztens.  “Az új Mercedes-Benz Actros egy nagyon modern nyerges vontató, ami simává teszi az önvezető járművekhez vezető utat” – jegyezte meg a nemzetközi zsűri, az ITotY elnöke, Gianenrico Griffini. 

Az Actros lett a 2020 Év Teherautója 1

Gianenrico Griffini ( bal oldalt) és Prof. Uwe Baake, a Mercedes-Benz Trucks fejlesztési igazgatója.

A díjat Uwe Baake professzor vette át, aki beszédében az egész fejlesztőcsapat nevében megköszönte az elismerést. Kiemelte, hogy ez a díj még eltökéltebbé teszi őket, hogy a lehető legmagasabbra tegyék mércét az elektromobilitás, az önvezető rendszerek és a digitalizáció terén.

A Mercedes-Benz Actrost 1997 óta ötödször tüntették ki az Év Teherautója címmel és eddig összesen kilenc díjat zsebelt be. Az Actrost májusban dél-spanyolországi szerpentineken is kipróbáltuk, az ezzel kapcsolatos élmények ezen a linken érhetők el részletesen.